|
|
|
|
Nézzük meg együtt Nagymarost
|
1989. március 29., szerda - A Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Duna-mozgalmak és más független szervezetek által április 3-ra meghirdetett zebegényi-nagymarosi kirándulásról tartottak sajtótájékoztatót a szervezők szerdán Budapesten.
A rendőrség által engedélyezett akció céljáról elmondták, hogy szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel a vízlépcső építésének környezetét. A szervezők véleménye szerint azzal, hogy az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán Németh Miklós miniszterelnök nem zárta ki a népszavazás kiírását Bős-Nagymaros ügyében, a visegrád-nagymarosi erőmű megépítése kételyessé vált. Egyúttal aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az Oviber változatlan ütemben folytatja a munkálatokat. Különösen helytelenítették a mederben végzett sziklarobbantásokat. Ezzel kapcsolatban leszögezték: célszerű lenne a munkálatokat addig szüneteltetni, amíg a vízlépcső ügye ismét a Parlament elé kerül. A mostani tevékenységek ugyanis sok száz millió forintot emésztenek fel, s a további építkezés esetleges elvetése után a helyreállítási költségek is ezzel arányosan növekednének. Szó volt arról is, hogy az Oviber nem engedélyezi április 3-án a belépést az építési területre. A szervezők erről elmondták: bár nem ismerik el a tiltás jogosságát, tiszteletben tartják. A kirándulás részvevői csak az építési terület kerítéséig mennek el, és a demonstrációt szervező csoportok képviselői ott olvasnak fel nyilatkozatokat, illetve hirdetnek meg akciókat a mederrobbantások folytatása ellen. A BZSBT Környezetvédő Csoportja és a Duna-mozgalmak képviselői végül arra kérték a Ki a gátra Nézzük meg együtt Nagymarost címmel meghirdetett kirándulásuk részvevőit, hogy a községek és a természet megóvásának érdekében vasúttal utazzanak a helyszínre. A kirándulásra a Nyugati pályaudvarról különvonatok indulnak, amelyekre jegyek elővételben a Népköztársaság úti MÁV-jegyirodában válthatók. (MTI)
1989. március 29., szerda 18:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|