|
|
|
|
Megkezdődött Nagy Imre és társai kihantolása (OS)
|
Budapest, 1989. március 29., szerda - A Történelmi Igazságtétel Bizottság az alábbi információ nyilvánosságra hozatalára kérte az Országos Sajtószolgálatot. Szerdán délelőtt a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájában kezdetét vette Nagy Imre és mártírtársai: Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József holttestének - kegyeleti okokból nem nyilvános - kihantolása, a családtagok és a Történelmi Igazságtétel Bizottság képviselőinek, illetőleg dr. Borics Gyula igazságügyi államtitkár jelenlétében. Az igazságügyi kormányzat és az érintett családok által felkért szakértői csoport, amelynek tagjai egyrészt dr. Szabó Árpád, az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet vezető főorvosa, dr. Kralovánszky Alán, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze és dr. Harsányi László, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója, másrészt dr. Csillag József, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I-es számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanársegéde és dr. Nemeskéri János címzetes egyetemi tanár, antropológus, felkészült az előreláthatóan hosszabb időt jelentő és komoly munkálatokat igénybe vevő feladatra. (OS)
1989. március 29., szerda 16:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|