|
|
|
|
A TDDSZ Környezetvédő Csoportjának nyilt levele Németh Miklós miniszterelnökhöz (OS)
|
Budapest, 1989. március 21., kedd - 1989. március 8-án a bős-nagymarosi ügy parlamenti újratárgyalása kapcsán Ön kijelentette, hogy politikai hiba lenne figyelmen kívül hagyni több mint százezer tiltakozó aláírást. Ön arra is ígéretet tett, hogy a május-júniusi ülésszakig, az újratárgyalásig az építkezés során visszafordíthatatlan folyamatok nem történnek. Véleményünk szerint ez egyértelműen az erőmű minden alapozással kapcsolatos munkájának felfüggesztését jelenti, beleértve a fakivágások és a robbantások megszüntetését is. Ugyanakkor felháborodással hallottuk, hogy Szántó Miklós az OVIBER vezérigazgatója semmilyen munkát nem állíttatott le, sőt folytatja a robbantásokat. Ezért a nagyobb kártétel megelőzése érdekében a robbantási és alapozási munkák azonnali felfüggesztésére garanciát kérünk a sajtóban elhangzó nyilatkozat és az OVIBER utasítása újtán. Javasoljuk, hogy a felfüggesztés ideje alatt a Duna meder kiszivattyúzása után feltárt - és információnk szerint az eddig gondoltnál sokkal veszélyesebb - törésvonalak miatt a Központi Földtani Hivatal végezzen komplex geológiai és geofizikai felmérést, és adjon erről szakvéleményt. Szükségesnek tartjuk továbbá az eddig nem ismertetett szakértői vélemények nyilvánosságra hozatalát is. (A tíz tagú amerikai szakértői bizottság állásfoglalása, az Energiagazdálkodási Intézet szakvéleménye, a Bechtel cég véleménye, stb.) Felhívjuk a figyelmét arra is, hogy a Duna, és így ivóvizünk minőségrombolásának nem a csúcsrajáratás, hanem a duzzasztás lesz az elsődleges oka. Ezt megelőzni csak a teljes - biológiai és kémiai fokozatú - szennyvíztisztító hálózat működésével lehet. Ezért a Dunakilitinél ebben az évben tervezett Duna elterelést és az azt követő duzzasztást a szlovák és a magyar oldali folyók, valamint a Morva szennyvíztisztítóinak elkészültéig függesszék fel. A lakossági fogyasztás fokozódó korlátozása ellenére tovább csökkennek a gazdálkodók forrásai is. Egyre elkerülhetetlenebb a forint drasztikus leértékelése, ahogyan azt a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese is nyilatkozta. Ennek alapvető oka az államháztartás túlköltekezése, többek között a vízlépcső építése miatt. A nagymarosi építkezést már csak ezért is le kell állítani. (A nyilt levél megfogalmazása után két órával hallottuk, hogy bejelentették a forint leértékelését.) Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Környezetvédő Csoportja (OS)
1989. március 21., kedd 13:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|