|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága (4. rész) - Szóvivői
|
A pártok munkahelyi működésének jövője iránt érdeklődő kérdésre elhangzott: a PB álláspontja szerint minden konzekvenciát átgondolva, nagyon alaposan meg kell vizsgálni e témát, amelyre a testület visszatér. Az már most is bizonyossá vált, hogy nem volna célszerű megtiltani a munkahelyeken a politizálást, azonban az intézményi struktúrából ki kell válni. Ezt követően Emőd Péter, a KISZ KB titkára ismertette a KISZ XII. kongresszusának előkészítéséről adott tájékoztatót. Többek között elmondta: az ifjúsági szövetség nevének megváltoztatását illetően több változatról folyik a vita, de a KISZ véleménye szerint a Szocialista Ifjúsági Szervezetek Szövetsége elnevezés fejezi ki leginkább a szervezet tevékenységét. Áprilisban tartják a kongresszust, amelyen mintegy 9OO küldött vitatja meg az ifjúsági mozgalom jövőjét. A PB-ülés vitájában felszólalók hangsúlyozták: a pártnak adóssága van az ifjúsággal szemben, nem megfelelő módon ápolta kapcsolatait saját ifjúsági szövetségével. Megerősítették: fontos, hogy a mostani tájékoztató a Központi Bizottság elé kerüljön, mivel a pártközvéleményen belül is nagyon sok vita van, kétség is tetten érhető az ifjúsági szövetségben zajló folyamatok megítélését illetően. Ezek tisztázása nagy segítséget adhat ahhoz, hogy a KISZ kongresszusa kedvezőbb légkörben kezdhesse meg munkáját. Ezt követően Major László vette át a szót. A párt szóvivője elemezte azokat a körülményeket, amelyek nyomán napirendre került a világgazdasági nyitás stratégiája, a KGST kapcsolatok átértékelése. Felhívta a figyelmet arra, hogy a külső feltételek még kedvezőek Magyarország számára a váltáshoz. A pártoktatási év feladataival kapcsolatban a szóvivő hangsúlyozta: a joggal történelminek minősíthető pártkonferenciát követően a pártoktatásban használt eddigi propagandaanyagok, tananyagok nem alkalmazhatóak. Változott a politikai intézményrendszer, változtak bizonyos tabuk. (folyt.köv.)
1989. március 14., kedd 21:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|