|
|
|
|
Történelmi utunk - Az MSZMP KB történelmi albizottságának ülése (1. rész)
|
1989. január 27., péntek - Pozsgay Imrének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével pénteken ülést tartott az a történelmi albizottság, amely az MSZMP KB által a társadalom és a gazdaság elmúlt négy évtizedes fejlődésének elemzésére életre hívott munkabizottság részeként tevékenykedik. A munkabizottság megalakulását az 1988-as májusi országos pártértekezlet határozta el, hogy átfogó módon, tudományos igényességgel értékelje az MSZMP által megtett történelmi-politikai utat, s ezzel járuljon hozzá a párt programnyilatkozatának felülvizsgálatához. Az ülésen a történelmi albizottság tagjain kívül neves szakértők is megjelentek, s megvitatták azt a több mint 100 oldalas dokumentumot, amelyet Berend T. Iván, a Központi Bizottság tagja, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az albizottság vezetője terjesztett elő. A történelmi-politikai tanulmány sokoldalúan elemzi a felszabadulást követő időszak bonyolult viszonyait, a Magyar Kommunista Párt szerepét, a koalició jelentőségét az újjáépítésben és a demokratikus állam létrejöttében. Számos új összefüggést tár fel az 50-es éveket illetően, kitér az 1956-os események minden fontos mozzanatára, szól a konszolidációs időszak eredményeiről és ellentmondásairól. A rendkívül élénk vita részvevői - Csáky Csaba, Huszár István, Ormos Mária, Tőkei Ferenc, Balogh Sándor, Bayer József, Földes György, Hajdu Tibor és Radics Katalin - hozzászólásaikban utaltak arra, hogy hasonló színvonalú történelmi-politikai dokumentum az MSZMP égisze alatt még nem készült. A tanulmány rendkívül őszintén elemzi az 1960-as, majd kiváltképp alaposan az 1970-es és az 1980-as évek folyamatait, bemutatva a társadalomban jelentkező gazdasági, szociális, művelődéspolitikai feszültségeket, és feltárva azok kiváltó okait. Az eszmecsere során számos új szempont merült fel a közelmúlt értékelésében, így az is, milyen erők hatására következett be a fordulat 1988 májusi pártértkezleten. A hozzászólók hangsúlyozták: az MSZMP-nek radikálisan, egyszer s mindenkorra szakítania kell a sztálinista örökség valamennyi maradványával, őszintén fel kell tárnia a múltat, mert a párt csakis ilyen formán alapozhatja meg a megtisztult szocialista politikát, s az ország, a nemzet a maga továbblépését a következő évtizedben, s a XXI. században. (folyt.köv.)
1989. január 27., péntek 16:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Debrecen 23 263: 3 héttel ezelőtt már kértük, hogy Romwalter Krisztinának mondják meg, hogy ne kitegye, ne összetegye a gyerek, hanem összerakja a gyerek a Mozaikban a kockákat. Változatlanul azt mondja kitetted,összetetted. Nagyon magyartalan, kérjük, hogy figyelmeztessék.
- 157-o93: Kérem Ribári professzort hivjon fel, nem hallok jól halláscsökkenésem van. Nagyon kérem, hogy hivjon föl.
- 6o5-376 Dunakeszi: Van Dunakeszin egy bolt, a l^o-es ahol drágábban adják a sertéskörmöt 25«-Ft-ért. Ezt szeretném bejelenteni.
-76I-A5ÍÍ Karsainé: Az Emberi Jogok Bizottságának többszázan adtunk fel levelet az erdélyi menekültek ügyében tértivevénnyel. A mai napig nem kaptunk visszaigazolást. A Postán azt mondták, hogy nekünk kell fizetni 15 Ft-ot azért, hogy egyáltalán megnézzék mi lett a sorsa a levelünknek. Nagyon furcsálljuk, hogy mikor nekünk kellett volna kapni értesitést, mi fizessünk, hogy utánanézzenek hol történt a hiba."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. március 14-én - meghalt Zita királyné az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak a felsége, Habsburg Ottó édesanyja. Akkoriban Habsburg Ottó már rendszeresen járt Magyarországra és természetesen részt vett édesanyja lelki üdvéért a Mátyás templomban Paskai László bíboros által február 3-án celebrált gyászmisén. Akkora volt a tömeg, hogy nem fért be a templomba. Sokan éljenezték Habsburg Ottót. Szerénységére jellemző volt, hogy őt feleségével együtt egykor az uralkodónak fenntartott díszpáholyba kívánták vezetni, de ő ezt nem fogadta el. A szentélyben lévő padok harmadik sorában vett részt a szertartáson. Nem egész véletlen, hogy sok kisgazdapárti volt jelen a szentmisén.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|