|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Magyarországi fejlődés
|
Washington, 1989. április 9. (Amerika Hangja, Esti híradó) - A magyarországi fejlődés gyorsan halad a parlamentáris demokrácia, a többpártrendszer megvalósítása felé. Bécs: Magyarországon a szabadabb politikai légkör csökkenő életszínvonallal párosul. Az elmúlt pár hónapban a politikai reformok egyre inkább tért hódítanak Magyarországon, ami azt jelzi, hogy ez a kelet-európai ország egyre határozottabban a demokratikus társadalomhoz vezető úton halad. A múlt év februárjában a magyar kommunista párt vezetősége meglepő elhatározással elfogadta, sőt támogatta a többpártrendszer bevezetését. A párthatározat az után született meg, hogy a parlament megszavazta a gyülekezési és egyesülési törvényt. Szakértők szerint ezzel megtették az első lépést a magyar politikai rendszer megreformálása felé. A politikai pártok működését szabályozó törvény kibocsátását az ez év augusztusáig terjedő időszakra várják. Amióta múlt év májusában a párt élén Grósz Károly váltotta fel Kádár Jánost, azóta gomba módra szaporodnak a független csoportok és politikai pártok, amelyek lázas igyekezettel tartanak jelölőgyűléseket és dolgozzák ki politikai programjukat. Közöttük a legjelentősebb a Független Kisgazda Párt és a Szociáldemokrata Párt. Korábban mindkettő jelentős politikai szerepet töltött be és a kormányban is részt vett egészen 1948-ig, amikor is a kommunista párt bevezette az egypártrendszert. A kommunista párt vezetői elmondták, hogy nem zárkóznak el a mérsékeltebb csoportokkal való együttműködéstől és az első szabad magyarországi választások után lehetségesnek tartják egy koalíciós kormány létrejöttét. Március 15-ikén, az 1848-as forradalom évfordulóján magyarok tízezrei felvonulásokon vettek részt és ünnepelték a politikai nyíltságot és a reformokat. A hatóságok nem kísérelték meg megakadályozni a tömeggyűléseket, amelyeken olyan követelések hangzottak el, mint a sajtószabadság bevezetése és a szovjet csapatok kivonása Magyarországról. A közelmúltban a kommunista párt kiadott egy úgynevezett akcióprogramot, amelyben elhatárolja magát a múltban elkövetett hibáktól és hozzájárul a szabad szakszervezetek működéséhez, az egyéni szabadságjogokhoz, valamint a piac irányította szabad gazdasági törekvéséhez. A párton belül azonban eltérő vélemények is akadtak. Pozsgay Imre, az ország vezető reformere volt az első politikus, aki a szovjet csapatok által vérbefojtott 1956-os eseményeket népfelkelésnek nevezte. 30 éven keresztül a hivatalos elnevezés az ellenforradalom volt. Néhány hétre rá a Központi Bizottság egy felettébb zavaros meghatározással rukkolt ki, mondván: az 1956-os események ugyan népfelkelésnek indultak, de a később bekapcsolódó elemek ellenforradalommá alakították át. Az egypártrendszer fokozatos megszüntetése szorosan összekapcsolódik a magyar sztálinista típusú alkotmány reformjának szükségességével. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter közölte, hogy az új alkotmánytervezet, amelyet az év második felében nyilvánosan vitára is bocsátanak, az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozza. Az igazságügy-miniszter elmondta, az új alkotmány garantálja a lelkiismereti szabadságot, a vallásszabadságot, a magántitok védelmét, beleértve levéltitok és telefontitok megőrzését, valamint a lakóhely szabad megválasztását és a szabad külföldre távozást. Az ország nagyobb politikai szabadsága azonban az életszínvonal csökkenésével párosul. A negatív jelenség már jóval a politikai reformok kezdete előtt jelentkezett. A kormány szigorú takarékossági intézkedéseket vezetett be, amelytől azt várják, hogy ismét teljesítőképessé tegye az ország beteg gazdaságát és megfékezze az egész Kelet-Európában legnagyobb egy főre eső külföldi eladósodást. A reálbérek és a fogyasztás csökken, ugyanakkor az infláció jelenleg már meghaladja a 14 százalékot. A közelmúltban végzett felmérések megmutatják, hogy a lakosság egyre jelentősebb hányada él a hivatalosan megállapított létminimum alatt. A magyaroknak megélhetésükért gyakran két-három másodállást is el kell vállalniuk, mindazonáltal a kormány bizakodó és azt állítja, hogy a csökkenés ebben az évben kisebb mértékű lesz, mint tavaly. Az egyre rosszabbodó gazdasági helyzet ellenére a magyarok kihasználják az új szabadságot és a szomszédos Ausztriába utaznak bevásárolni. A múlt héten az elektromos cikkeket és háztartási berendezéseket vásárló körülbelül négyszázezer magyar Kelet-Ausztriában és Bécsben közlekedési nehézségeket okozott. A modern népvándorlás magyarázata: ezen a héten új és magasabb vámtarifa lép életbe. +++
1989. április 9., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|