|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Tüntetés betiltása
|
London, 1989. február 14. (BBC, Késő esti panoráma) - A londoni Magyar Október Sajtószolgálat jelentése az ipari környezetszennyezés elleni akcióról. Az elmúlt hetekben Budapest lakossága az ipari környezetszennyezésből eredő erős szmogképződést tapasztalt. Volt olyan nap, amikor az utcán csak száj elé kötött kendővel lehetett járni, és a parkoló gépkocsikat rövid idő alatt sűrű, fekete réteg borította be. A levegő szennyezettségét hivatalosan is elismerték, de szmogriadó elrendelését indokolatlannak tartották. Néhány nappal ezelőtt a független Nagymaros Bizottság felhívást tett közzé, amelyben bejelentette, hogy február 13-án, hétfőn, délután 16 óra 30 perckor szmogellenes akciót rendez a Blaha Lujza téren. A szervezők néhány percre le kívánták állítani két sávon a belváros felé haladó járműforgalmat, és a tüntetés résztvevői gázálarcban, illetve szájuk elé kötött kendővel és transzparensekkel hívták volna fel a figyelmet a levegő szennyezésre, és követelték volna hatósági intézkedések elrendelését annak csökkentésére. Hétfőn reggel Pongor Sándor rendőr alezredes az akció szervezőit megbeszélésre hívta be a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. Ott közölte velük, hogy a megmozdulást nem engedélyezi, mert az új egyesülési és gyülekezési törvény értelmében három nappal korábban írásban kellett volna bejelenteniük azt, de a közlekedés aránytalan zavarása címén amúgy is betiltották volna a tüntetést. A környezetvédők a megadott időpontban a Blaha Lujza téren hangosbeszélők segítségével tudatták társaikkal és a járókelőkkel, hogy akciójuknak mi lett volna a célja, és hogy miért nem tarthatják meg azt. +++
1989. február 14., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|