|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Osztrák-magyar tárgyalások
|
(Jolyon Naegele) Washington, 1989. február 14. (Amerika Hangja, Esti világhíradó) - Németh Miklós és Franz Vranitzky között a tárgyalások során - amint az MTI is jelentette - megállapodás született a határforgalom felgyorsításáról, a jelenlegi határátlépő állomások megnagyobbításáról és újabbak építéséről is. A két vezető tárgyalt egy, a Fertő-tó környékén létesítendő közös nemzeti parkról, a világkiállításról és a magyar állampolgárok ausztriai munkavállalásának megkönnyítéséről is. Németh Miklós Nagycenken sajtókonferenciát tartott, amelyen az MSZMP Központi Bizottságának szombaton véget ért rendkívüli ülésével kapcsolatos kérdésekre is válaszolt. Egy riporter az iránt érdeklődött, hogy az említett KB ülés megszilárdította-e a pártvezetésen belüli egységet? A magyar miniszterelnök válasza az volt, hogy a vezetőségen belüli hamis egység a múlté. A többpártrendszer engedélyezése kapcsán pedig úgy nyilatkozott: a kommunista párt csak saját hibájából veszítheti el a parlamenti választásokat. Egy másik, Németh Miklósnak szegezett kérdés: Oleg Bogomolov szovjet akadémikus közelmúltban tett nyilatkozatára vonatkozott. Bogomolov elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország Ausztriához hasonló semleges országgá váljon. A miniszterelnök szerint érdemes beszélni a témáról, de Bogomolov- féle katonai semlegességről való elképzelés ellentétben áll a hivatalos szovjet állásponttal. A sajtókonferencián szóba került még a forint konvertibilis valutává alakítása, amelyet Németh Miklós az 1990-es évek közepére remél. A tegnapi ausztriai látogatás volt a magyar kormányfő első külföldi útja, és - mint ő maga is megemlítette a Népszabadság hasábjain - rendhagyó volt. A magyar miniszterelnökök első hivatalos külföldi látogatása hagyományosan mindig a Szovjetunióba történik. De Németh Miklós szerint Nyikolaj Rizskov korábban beütemezett programja nem tette lehetővé ennek a tradíciónak folytatását. +++
1989. február 14., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|