|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
A gazdaság megítélése Nyugaton
|
München, 1989. február 7. (SZER, Világhíradó) - A Központi Bizottság tagjait pénteki döntésükben nemcsak az az erkölcsi és politikai felelősség terheli, amelyre a 16 független szervezet közös nyilatkozata felhívja a figyelmet, hanem áttételesen gazdasági felelősség is. Hogy milyen jellegű az a politikai stabilitás, amelyben a nyugati pénzintézetek megvívnak, arról Vadász János és Völgyes Iván politológus beszélget: - Grósz Károly a közelmúltban mint tudjuk, Svájcban járt, Davosban részt vett a Világgazdasági Fórum idei ülésén. És az ott tartott beszédében - amelynek azt hiszem Sorsunk Európa volt a címe - célzásokat tett arra, hogy a nemzetközi pénzügyi intézmények, a bankok, az ország hitelezői, tehát mindazok a tényezők, amelyektől oly sok függ, ezek politikai stabilitást, politikai konszolidációt remélnek Magyarországon. Illetve az ország megítélését, ami annyira fontos, ettől teszik függővé. Még világosabb formában beszélt erről, vagy sugallta ezt a kormányfő Németh Miklós egyik legutóbbi beszédében mondván, hogy egy politikai destabilizálódás, amit ő nagyon ügyesen az MSZMP vezető szerepének elvesztésével kötött össze, egy ilyen destabilizálódás, gazdasági összeomlást, nemzeti katasztrófát idézne elő, illetve így reagálna rá a nemzetközi pénzvilág is. Tehát ezek a kijelentések valahogy az sugallják, hogy a vezető szerepet, a párt vezető szerepét meg kell őrizni, vagy legalábbis kímélni kell a jelenlegi helyzetben, mert különben nagy baj lesz, mert különben a nemzetközi megítélés szerint is az alternatíva a katasztrófa, az özönvíz. Mi a véleményed erről? - Talán ott kezdeném, hogy aki ezeket a véleményeket így próbálta sugallani, az nagyon félreérti a nyugati tőke és a tőkés vállalatok vezetőinek és a kormányoknak a véleményét. Az igazság az, hogy a stabilitást a nyugati tőkés világ vezető gazdasági személyei csupán úgy értik, hogy ez a stabilitás csak akkor jöhet, ha egy társadalmi konszenzuson álló, alapvető konszenzus alapján álló legitim kormány van hatalmon. Tehát a stabilitás csak akkor képzelhető el, hogyha ez a pluralitás, pluralizmus egy demokratizmus jegyében van, ennek az alapján lehet csupán stabilitás és akkor lehet igazából szó arról, hogy gazdasági segély, együttműködés és ehhez hasonló dolgok. Ezt szeretném kihangsúlyozni mégegyszer. Tehát hogy mindenfajta visszafelé lépést, az amerikai, nyugati vezető tőkés körök úgy vennének, mint visszalépést a reformtól. Nemcsak a gazdasági, hanem a politikai reformtól, s bármely nagy tettek tennének le a gazdasági reform terén, egy politikai visszalépés mindent hátráltatna. - Tehát éppen az úgynevezett visszarendezést tekintenék destabilizáló lépésnek. - Teljesen. +++
1989. február 7., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|