|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
A magyarság sorskérdése
|
Köln, 1989. február 6. (Deutschlandfunk, Sajtószemle) - A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapból idézünk egy magyar vonatkozású cikket. - A magyarság sorskérdését nem az dönti el - olvastuk a lapban -, hogy egy kommunista párt, vagy különböző szocialista pártok koalíciója van-e hatalmon? Nem is az, hogy Magyarország tagja-e a KGST-nek és a Varsói Szerződésnek? A döntő: a valóság. Például fontosabb az: hogyan viselkednek a szovjet csapatok? - mint az a körülmény, hogy egyáltalán ott vannak. A leglényegesebb belpolitikai tényező az új alkotmány lesz. Az, hogy - függetlenül attól, ki alakít kormányt - hogyan kormányozzák a népet? A cikk szerzője ezután ismerteti azt a vitát, amely magas szintű magyar vezetők körében alakult ki az 1956-os események értékelésében. Grósz Károllyal kapcsolatban a lap a következőket jegyzi meg: - A pártfőtitkár úgy látja: maga már nem döntheti el ezt a vitát. A Központi Bizottságot rendkívüli ülésre hívta össze, annak kell levonnia a következtetést, ha úgy látja, hogy a vezetés nem képes ellátni feladatát ebben a helyzetben. A KB nem személyekről vagy fogalmakról határoz majd, hanem - tekintettel a történelemre és Magyarország Európában elfoglalt helyére - a párt hiteléről - olvastuk a frankfurti lapban. +++
1989. február 6., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|