|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Bp. Honvéd - Tatabánya (1. rész)
|
1990. október 13. szombat (MTI)
Bp. Honvéd - Tatabánya 1:0 (0:0) --------------------------------- Kispest, 4000 néző, V: Hartmann gólszerző: Gregor (50. p. - 11-esből) sárga lap: Csepregi (71.), Bognár (74.), illetve Váczi (8.) jók: Pisont, Bognár, illetve Váczi, Süveges
Bp. Honvéd: ----------- Petry - Csábi, Csepregi, Bognár - Pisont (Cseh 82. p.), Sikesdi, Urbányi, Fodor, Csehi - Vancea (Kámán 46. p.), Gregor
Tatabánya: ---------- Markó - Vincze, Váczi, Kiss, Szalma - Járfás, Kiszi, Simon, Klausz - Süveges (Hegedűs 81. p.), Horváth (Lázár 81.)
Kispesten, a Bozsik-stadionban nagy taktikai harcot ígért a Bp. Honvéd és a Tatabánya találkozója, s a nem annyira látványos, mint inkább küzdelmes labdarúgás kedvelői nem csalódtak. Mindkét szakvezető, Mezey György és Tornyi Barnabás alaposan bebiztosították a hátsó alakzatokat, már a középpályás sorok igyekeztek hatástalanítani a támadásokat. Az első 45 percben egy-két szép megmozduláson kívül alig akadt említésre méltó esemény. A vendégkapu előterében a 9. percben Csehi késlekedett a lövéssel, s puskázott el egy jó lehetőséget, míg a túloldalon nem sokkal később Süveges okozott némi zavart. A 20. percben Urbányi 25 méterről vállalkozott ,,tüzelésre,,, nem sokkal durrantott fölé, három perccel később pedig Gregor 12 méteres, jobb sarokba tartó lövését védte Markó. Az iramra nem lehetett panasz, a gólra azonban egészen az 50. percig várni kellett. Ekkor Szalma balszerencséjére a labda a karjára pattant, Hartmann játékvezető viszont szándékos kezezést vélt felfedezni, s a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Gregor a balra mozduló Markó mellett laposan a kapu jobboldalába helyezte (1:0). Megpróbálta visszaszerezni a veszni tűnő pontot a Tatabánya, s előbb Süveges esett nagyot a 16-os sarkánál - Hartmann nem találta indokoltnak a csatár látványos repülését -, majd a 60. percben Klausz fejelt nem sokkal a jobb sarok mellé. A Honvéd túlságosan is megelégedett az eredmény tartásával, s talán még a piros-fehéreket is ,,megdöbbentette,,, hogy a 69. percben Pisont kiválóan ugratta ki Gregort, aki egyedül törhetett kapura, a kifutó Markóban azonban elakadt a labda. (folyt.köv.)
1990. október 13., szombat 15:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|