|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az Iskolaszövetség állásfoglalása a szociális szakképzésről
(OS)
|
1990. október 2., kedd - A különböző szakembereket képző intézmények és oktatók megalakult Iskolaszövetsége - amelynek célja, hogy a magyar szociális képzések életében, és a tanszabadság alkotmányos jogának megfelelően a magyar és nemzetközi hagyományok tiszteletben tartásával előmozdítsa a nemzetközi színvonalú oktatás megteremtését - szükségesnek tartja megállapítani az alábbiakat:
Az elhúzódó válság, a növekvő munkanélküliség, az elszegényedés, a hajléktalanság, az alkoholizmus, a létbizonytalanság, a kriminalizálódás, a növekvő szociális feszültségek társadalompolitikai, szociálpolitikai változásokat igényelnek.
A változó gazdasági mechanizmus és az átalakuló tulajdonviszonyok feltétlenül szükségessé teszik a szociális ágazat fejlesztését. Ennek egyik pillére az új intézményi struktúra kialakítása mellett a magasan képzett szakemberek - szociális munkások, szociálpolitikusok, szociálpedagógusok, stb. - tevékenysége.
A szociális szakmákra képezni - európai színvonalon - nem könnyű feladat. E képzés kialakítása hosszú évek alkotómunkájának eredménye. A képzés alapdokumentumait közel 100 elméleti és gyakorlati szociális szakember konszenzusa hozta létre azzal a szándékkal, hogy a széttagolt intézményi és képzési gyakorlatot felváltsa egy szemléletében és tartalmában korszerű képzés.
A tantervi programot jóváhagyta a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, valamint a Szociális Munkás Képző Iskolák Nemzetközi Szövetsége (IASSW) által bírálatra felkért 40 neves külhoni szakértő. A vélemények az előkészített anyagokat úgy minősítették, hogy azok a nemzetközi standardoknak megfelelnek.
Az Iskolaszövetség maximálisan elismeri minden önkéntes (nem szakképzett) társadalmi segítő munkásságának fontosságát, ugyanakkor síkraszáll a közép és felsőfokú - az európai típusú, az állami oktatási rendszer keretében történő - professzionális szociális munkás képzéséért.
Az Iskolaszövetség a továbbiakban igényt tart arra, hogy a szociális szakképzést érintő kérdésekben szakmai véleményét kikérjék, és szakértői tevékenységét igénybe vegyék.
Ezen állásfoglalásunkat egyidőben elküldjük a Szociális Munkás Képző Iskolák Nemzetközi Szövetségének (IASSW).
Budapest, 1990. szeptember 28. Ferge Zsuzsa elnök
(OS)
1990. október 2., kedd 15:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|