|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Európai labdarugó kupák - magyar csapatok (1. rész)
|
1990. szeptember 20. csütörtök (MTI, UPI, Reuter, AFP) - Szerdán az U. Dózsa, a Pécsi MSC és az MTK-VM, csütörtökön este pedig a Ferencváros kezdte meg szereplését a kontinentális labdarugó kupákban. A magyar gárdák összességében gyenge produkcióval mutatkoztak be. Vélemények a szerdai mérkőzésekről.
U. Dózsa: a szép bucsu reményében... ------------------------------------ Jancsó Kornél, az MTI munkatársa írja:
Nápolyt látni és - meguszni csufos vereség nélkül...Nagyjából ez lehetett a jelszava az olaszországi BEK-fellépést illetően az U. Dózsának. Azt ugyanis reálisan senki sem várhatta, hogy Itália bajnokának, amely bizonyosan ott van a világ tiz legjobb klubcsapata között, a magyar bajnok egyenrangu ellenfele lehet. Ahhoz az SSC Napolinak elképesztően rossz formában, s végig balszerencsésen kellett volna futballoznia, ami ugyebár ilyen profiknál egyszerűen elképzelhetetlen. Más kérdés, hogy a 3:0 végső soron nem tragikus, egyrészt mert lehetett volna kétszer ennyi a végeredmény, ha Maradonáék, pontosabban a kis karmester labdáit rendre elrontó csatártársak jobban összpontositanak a lila-fehérek kapuja előtt, másrészt ha nem védi ki ziccerek tömegét Brockhauser, aki a találkozó hőse lehetett volna, amennyiben nincs a harmadik Napoli-találatot előidéző hatalmas hibája...
Persze, egy esetleges szorosabb mérkőzés sem változtatott volna azon a tényen, hogy a dél-olasz nagyváros világhirességei biztosan veszik a Megyeri utiak állitotta nem tul magas akadályt. Merthogy az SSC Napoli Maradonával - de nélküle is - képes arra, hogy akár idegenben is nyerjen. Vagyis az október 3-i budapesti visszavágón is...
Kovács Ferenc, a lilák mestere továbbjutási esélyt nem ad ugyan csapatának, azt viszont igenis elképzelhetőnek tartja, hogy ne ismétlődjék meg a San Paolo-stadionbeli eredmény.
- Lehet és kell is javulnunk a második BEK-mérkőzésünkre - mondta az edző a nápolyi kilencven perc után. - Iszonyu nehéz ,,belépni,, a magyar bajnokságból az itáliaiba, egy meccs tapasztalatai alapján viszont már van mód jobban felkészülni az ujabb randevura. Hiu reményeket nem táplálhatunk, továbbra is reálisan kell megitélni a helyzetet, mert a Napoli idegenben sem lesz veszélytelenebb, mint volt odahaza. Ezzel együtt ha fő erényünket, a támadójátékot itthon érvényesiteni tudjuk, váratlan dolgok is történhetnek, gólokat érhetünk el, s esetleg meg is nyerhetjük a hazai összecsapást. x x x (folyt.köv.)
1990. szeptember 20., csütörtök 14:33
|
Vissza »
|
|
Európai labdarugó kupák - magyar csapatok (2. rész)
|
Magyar Péter, az MTI római tudósítója jelenti:
Olasz lapvélemények -------------------
,,Maradona betegágyából felkelve két pazar góllal segítette győzelemre csapatát,, - írja csütörtökön a Corriere dello Sport a nápolyi mérkőzésről. A lapok beszámolói szerint az argentin világsztár tíz napja nem edzett a mérkőzés előtt, hátfájással orvosi kezelés alatt állt, és alig tudott menni. Megcsapta azonban a kupaküzdelem légköre, és vérbeli profiként csatasorba állt, majd egymaga eldöntötte a mérkőzést.
A L,Unita kicsit kétkedve ,,képzelt betegnek,, minősíti mindezek után Maradonát. A Corriere dello Sport pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy az Újpest rendkívül szerény képességű együttesnek bizonyult, és ez könnyítette meg valójában a Napoli és Maradona ,,feltámadását,,. ,,Az Újpest hihetetlenül mérsékeltnek mutatkozott taktikailag és technikailag egyaránt,, - írta. A Corriere della Sera véleménye hasonló: ,,Az Újpest igen szerény képzettségről tett tanuságot és játékosai - atlétikai képességeiket tekintve - sem voltak fényesek,,.
A La Repubblica szerint ,,sok gólhelyzet kimaradt a 3:0 ellenére is,,. A magyar játékosok általában közepes, 5-ös és 6-os osztályzatokat kaptak, jobbat senki közülük a szokásos értékelésekben, bár a Napoli legénységét sem tartották jobbra, Maradonát kivéve, aki 8-ast érdemelt ki.
,,Az eredmény híven tükrözi a két csapat és a két ország labdarugása közti jelenlegi különbséget, ami nem rossz jel egy hónappal a budapesti Európa-bajnoki válogatott találkozó előtt,, - említi meg a Gazzetta dello Sport. (folyt.köv.)
1990. szeptember 20., csütörtök 14:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Európai labdarugó kupák - magyar csapatok (3. rész)
|
Köves Tibor, az MTI londoni tudósítója jelenti:
A pécsi csapat hálójában táncoló második gól után az Old Trafford stadion lelátóin már az 1956-os esztendő emlékét idézték, amikor az angol klubcsapatok közül elsőként európai kupamérkőzést vívó Manchester United az Anderlecht fölött aratott győzelmével kezdte meg európai diadalútját. A 34 évvel ezelőtti gólparádé megismétlése elmaradt ugyan, de ez semmivel sem csorbitotta az angol futballrajongók örömét: a Heysel stadioni tragédiát követő öt éves számüzetésük után mind a Manchester United, mind az Aston Villa győzelemmel nyitotta meg kedvenceik előtt a visszatérés utját Európába.
,,A Manchester United tüzijátékkal jelentette be újramegjelenését Európában, de a ragyogás nem tartott sokáig: kirobbanó nyitás után megengedték a pécsi csapatnak, hogy megalázó vereség nélkül hagyja el a kupanyertesek kupájáért vivott első forduló első mérkőzésének szinhelyét, az Old Trafford stadiont,, - írja csütörtöki jelentésében a The Times.
A lap tudósitója megállapitja, hogy a United minden tekintetben messze felülmúlta magyar ellenlábasait, akiknek alárendeltsége csakhamar zavarbaejtő arányokat öltött. Szerinte a manchesteri együttes a tizenhét percen belül berugott két gól után már túlságosan is könnyűnek találta dolgát és alighanem ezért nem bizonyult fölénye ugyanolyan meggyőzőnek a továbbiakban, mint az első játékrészben.
Valamennyi tudósitás megállapitja, hogy a magyar csapat kizárólag védekezésre szoritkozott, s csatáraik csupán egyszer jutottak a manchesteri kapu lőtávolába, amikor Lehota bágyadt befejézessel hagyta ki a pécsiek egyetlen gólszerzési esélyét. Rámutatnak, hogy a magyar bajnoki tabellán 13. Pécs jelenlegi helyének megfelelő ,,földhöztapadt,, teljesitményt nyujtott, csupán szivós védekezésének és a két gól után bravurosan vedő Bodnárnak köszönhető a gólzápor elmaradása.
Némi iróniával jegyzik meg, hogy a Manchester United leggólveszélyesebb csatárának Balog bizonyult, aki egyedül több gondot okozott saját kapuvédőjének, mint a manchesteriek együttvéve. A Daily Mail szerint Balog kishiján ,,öngól mesterhármast,, produkált. (folyt.köv.)
1990. szeptember 20., csütörtök 14:54
|
Vissza »
|
|
Európai labdarugó kupák - magyar csapatok (4. rész)
|
Verebes mindig remél... -----------------------
A labdarugásban is szinte ,,aranyszabálynak,, számít, hogy a reményt sohasem szabad feladni, hiszen amig kétszer tizenegy ember küzd a pályán, tulajdonképpen bármi előfordulhat. Most az MTK-VM helyzete mégis nehéznek tűnik, hiszen a kék-fehérek szerdán minimális előnyt sem tudtak kiharcolni az igazán nem ,,világverő,, svájci FC Luzern ellen az UEFA Kupa nyitófordulójának első mérkőzésén (1:1).
A Hungária körúton sokan abban bíztak (,,sokan,,, az talán túlzás, mivel alig kétezren foglaltak helyet a lelátón), hogy Verebes József vezetőedző tanítványai csak a helvét rivális megtévesztésére játszottak olyan gyengén az első bajnoki fordulókban. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: ebben az MTK-ban a fiatalok még nem nőttek fel a nemzetközi szinthez, az idősebbek pedig legfeljebb csak percekre vehetik vállukra a csapatot. Így csak néhány dicséretes mozzanat érdemel említést, például Hannich Péter remek labdái a második félidőben, vagy az ügyes Cservenkai Donát szép gólja az első játékrész utolsó percében.
Érthetetlen volt, hogy a mérkőzés első részében a hazaiak kétségbeesésükben már a saját térfelükön ,,elszórták,, a labdákat, s tanácstalanul fogadták a luzerniek ellenakcióit, holott tudták, hogy a svájciaknak ez a leghatékonyabb fegyverük. A gyengébb csatárteljesítményben közrejátszott az is, hogy hiányzott a csapatból a sárga lapjai miatt eltiltott Balog Tibor, és a gólerős Jován Róbert csak a második félidőben szerepelt, miután sokáig sérült volt.
- A látottak alapján jobb eredményt is elérhettünk volna, de természetesen nem adjuk fel: semmi nincs veszve, Luzernben kiharcolhatjuk a továbbjutást - mondta a találkozó lefújása után Verebes József, akiről köztudott, hogy nem ismer lehetetlent. Jó lenne, ha játékosai a visszavágón igazolnák derülátását...+++
1990. szeptember 20., csütörtök 14:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|