|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
- A BM kabinetirodája - 5. folyt.
|
Ebben mind, mind benne dolgoztam, még a Tervhivatalban is, gazdasági munkaközösség, vállalati gazdasági munkaközösségek, kisszövetkezetek, a gazdasági reform előkészítése, az értékpapír, a földreform, a szövetkezeti reform. És voltaképpen ezzel a módszerrel eljutottam én egy olyan vezetői pozícióig, ahol nekem már ezekre konkrét ráhatásom volt.
Akkor a Mezőgazdasági Minisztériumban vezettem az úgynevezett szövetkezetpolitikai osztályt, ahol minden olyan szervezettel foglalkoztunk, ami nem állami gazdaság volt, társaságokkal, társulásokkal is.
Engem 1987-ben kértek, hogy segítsek abban, hogy megfelelően politikailag elő tudjuk készíteni a gazdasági társaságokról szóló törvényt. Németh Miklós úr felkérése alapján kerültem én akkor a gazdaságpolitikai osztályra, ahol több mint másfél éven keresztül ezen munkálkodtam, hogyan lehet átvinni az akkori politikai kurzuson azt a gondolatot, hogy részvénytársaság, hogy tőzsde, értékpapír és értékpapír-piac.
Ezekkel korábban foglalkoztam, értettem hozzá és újra is kellett tanulnom az egészet, hiszen a Jogi Karon ezt nem oktatták, antikváriumokat bújtam, és szedtem össze a régi jogi kari tankönyveket, hogy egyáltalán ebből az ügyből legyen valami, ehhez fontosnak és szükségesnek tartottam azt, hogy a gazdaság működőképessé váljon.
Ugyanígy foglalkoztunk a csődeljárással, a felszámolási eljárással, a versenytörvény előkészítésével.
És miután látszott és világossá vált a részemre már 1989 tavaszán, hogy nem tudja meglépni az MSZMP azt, hogy átalakuljon, átreformálja magát egy valódi szocialista párttá, én otthagytam ezt a munkahelyemet és párton kívüli vagyok.
- És otthagytad a pártot is?
- Otthagytam a pártot is. (folyt.)
1990. szeptember 13., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|