|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Samsung-üzemavató Jászfényszarun
|
1990. június 15., péntek. - Pénteken felavatták az első
magyar-kóreai vegyesvállalat, a Samsung Electronics Magyar Rt.
jászfényszarui üzemét. A két ország gazdasági együttműködésének
kezdetét jelképező létesítmény átadásán jelen volt Auth Henrik, az
Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára,
Gombocz Zoltán, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának
képviselője, Tak Chae Han, a Koreai Köztársaság budapesti
nagykövete, valamint az alapítók részéről Jin Koo Kang, a Samsung
Electronics Co. Ltd elnöke és Kovács László, az Orion Rádió- és
Villamossági Vállalat vezérigazgatója.
Mint az avatón elhangzott az Orion és a Samsung 50-50 százalékos részesedésével, 3,3 millió dollár alaptőkével létrehozott vállalat üzeme az alapító okirat aláírásától számítva egy év alatt készült el. a tervek szerint évente 200 ezer színes tévékészüléket gyártanak majd Jászfényszarun, s az 51 cm képátmérőjű készülékekből hatvanezeret itthon adnak el, a többit a szomszédos kelet-európai országokba kívánják dollárért exportálni.
A 4200 négyzetméter alapterületű csarnokban a Samsung-terméket szigorú technológiai fegyelmet tartva egyelőre Dél-Koreából szállított elemekből szerelik össze. A jövő évtől azonban mind több hazai produktumot - elsősorban műanyag alkatrészeket, csomagolóanyagokat - akarnak felhasználni a tetemes szállítási költségek csökkentésére. A vegyesvállalat a tv-készülékgyártás mellett, a vállalkozás sikerének függvényében bővíti kereskedelmi tevékenységét is. Így az elkövetkező években a Samsung névvel femjelzett videorekordereket, lejátszókat, mikrohullámu sütőket és egyéb háztartási-elektronikai készülékeket szándékozik forgalmazni a kelet-európai piacon. (MTI)
1990. június 15., péntek 16:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|