|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Kosáry Domokos az MTA elnöke (2. rész) - Antall József beszéde
|
A közgyűlésen részt vett és felszólalt Antall József miniszterelnök. A kormány nevében köszöntötte az újonnan megválasztott elnököt és főtitkárt, majd arról beszélt, hogy olyan időszakban tartotta egyszerre ülését a magyar Országgyűlés és a Tudományos Akadémia, amikor az ország válaszút előtt áll. - Nincsenek illúzióink, csalfa reményeink. Csak egyet tudunk, hogy nincs más választásunk, mint előrelépni. Véget ért egy korszak, és ma Magyarország olyan időszakához érkezett, amelyik nagy történelmi sorsfordulóinkhoz hasonlít - hangoztatta. Az Akadémia szerepéről szólva a miniszterelnök elmondta: - Mi úgy gondoljuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia egyik nagy értéke az önállósága és a függetlensége. Amikor parlamentáris demokráciát teremtünk Magyarországon, amikor véget ért a totális diktatúra időszaka, amikor a politikai pluralizmus válik a hétköznapok rendszerévé, akkor nagy szükség van olyan intézményekre, amelyek ezt az országot képesek stabilizálni, egyensúlyban tartani.
Fontos, hogy a magyar tudományos életben is egyensúly teremtődjék a Magyar Tudományos Akadémia, híres egyetemeink és más intézményeink között. Teljesen téves, elhibázott az a feltételezés, hogy bárki a Magyar Tudományos Akadémia kialakult intézményi hálózatát szét akarná verni - mondotta nyomatékkal. Erről szó sem lehet, de helyre kell állítani az egyensúlyt - éppen a kutatás, a felsőoktatás, a jövőképzés érdekében - a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó s Magyarország technikai-technológiai megújhodását szolgáló más intézmények, szervezetek között. Mi nem akarunk kész programokat az asztalra tenni: milyen legyen a Magyar Tudományos Akadémia belső szervezete, a felsőoktatás, hogyan alakuljon általában az egész tudományos minősítési rendszer. Önöktől várjuk a kezdeményezést, a szakszerű javaslatokat. Nem kívánunk pontos direktívákat adni - az a világ elmúlt, de a felelősség is a Magyar Tudományos Akadémiáé. A felelősség abban is, hogy segítsék a kormányzatot, támogassák mindazt, amivel egyetértenek, és ha kell, éljenek a kritika lehetőségével. Elsősorban azt várjuk, hogy az Akadémia az ország, a nemzet életében, mint a legfelelősebb tényezők egyike, világos és pontos állásfoglalást adjon fontos és alapvető kérdésekben - hangsúlyozta Antall József. (folyt.köv.)
1990. május 24., csütörtök 20:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|