|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Demszky Gábor a VSZ-kilépés ügyéről
|
-----------------------------------
London, 1990. május 15. (BBC, Panoráma) - Ma került a magyar Országgyűlés elé Vásárhelyi Miklós SZDSZ-indítványa arról, hogy adjon a parlament felhatalmazást a kormánynak, kezdjen tárgyalásokat a Magyar Köztársaság varsói szerződésbeli tagságának további sorsáról. A képviselők ma azt vitatták meg, adjanak-e helyt az SZDSZ sürgősségi javaslatának, azaz tárgyaljanak-e erről ma, avagy nem. Mely esetben 30 napon belül kell napirendre tűzniük az ügyet. Szakonyi Péter Demszky Gáborhoz, az SZDSZ ügyvivőjéhez, a parlament nemzetbiztonsági különbizottságának elnökéhez fordult:
- A parlament ma délelőtti szavazásán a napirendre ugyan felvette a Varsói Szerződésből való kilépés megtárgyalását, viszont a sürgősségi indítványt elutasította. Demszky Gábor, a javaslat indokolója szerint ennek mi volt az oka?
- 30 napon belül végül is az indítványunkat meg kell tárgyalni a parlamentnek. Ez mindenképpen fél győzelem, fél siker. Én azt remélem, hogy ennél azért többet is elértünk, és a Magyar Demokrata Fórumot, a kormánypártokat befolyásolja a kormány is a program kialakításánál. Mindaz, ami itt az ülésen elhangzott, maga az állásfoglalás és az ehhez fűzött kommentárok.
Én magam sajnálom azt, hogy a rendszerváltás pillanatában nem sikerült elfogadtatnunk egy igen rövid, egyszerű határozatot arról: a Nagy Imre-kormány november elsejei nyilatkozata jogszerű, érvényes, és ebből az következik, hogy a kormány kezdje meg a tárgyalásokat.
Mi ennyit kértünk ma, leegyszerűsítve az elmúlt héten írásban előterjesztett javaslatunkat, a sürgősségi indítványunkat leszavazták, de végül is a későbbiekben erre a bizottságok visszatérnek, majd a plenáris ülés is visszatér. (folyt.)
1990. május 15., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Demszky Gábor - a VSZ-kilépés ügye - 1. folyt.
|
- A külügyi bizottság három bizottság munkáját tartotta szükségesnek ezzel a javaslattal kapcsolatban: az alkotmányjogiét, a külügyiét és a honvédelmiét. Ha ezek a bizottságok a jövő héten vagy 30 napon belül megtárgyalják a kilépés körülményeit, ön szerint mennyiben módosíthat ez a parlament állásfoglalásán?
- A parlamentnek ebben az ügyben még nincsen határozata, még nincsen állásfoglalása, mindössze azt döntöttük el, hogy napirendre fogjuk tűzni ezt. Én úgy látom, hogy a külügyi bizottságban a Szabad Demokraták Szövetsége egyedül marad ezzel az álláspontjával. Nem tudom, hogy a többi bizottságban a későbbiekben ez milyen módon fog felmerülni, és mi lesz az eredmény. Azt gondolom, hogy nagyon nagy viták lesznek a bizottságban és a plenáris ülésen is. Ez végül is tényleg a kardinális alappontja a magyar külpolitikának. Hosszú időre sarokköve lehetne a külpolitikának egy ilyen határozat, amely első hallásra rendkívül radikálisnak tűnik.
Ugyanakkor ha végiggondoljuk, végül is csak explicitté tesz, kimond egy helyzetet: a Varsói Szerződés felbomlóban van. Mi azt mondjuk, hogy igen, akkor tárgyaljunk is erről. És nem szabunk határidőt, nem mondjuk azt, hogy x időpontig a szerződésnek fel kellene bomlania. Mi csak azt mondjuk, hogy kezdjünk el beszélni arról, ami a valóságos helyzet, hiszen a Politikai Tanácskozó Testület üléseit már ezen a néven nem lehet összehívni. A legutolsó varsói csúcsnak elnevezett tanácskozáson a szerződést aláíró államok elítélték saját 1968-as inváziójuk, Csehszlovákia lerohanását, ez az antantszervezet teljes morális válságát jelzi. (folyt.)
1990. május 15., kedd
|
Vissza »
|
|
- Demszky Gábor - a VSZ-kilépés ügye - 2. folyt.
|
Szükség van ugyanakkor új biztonságpolitikára, amely a körkörös védelemre rendezkedik be. Tehát Magyarországot kifejezetten biztonságpolitikai szempontból akadályozza a Varsói Szerződés, és igen pragmatikus, praktikus okok is szólnak amellett, hogy ezeket a kötelékeket elkezdjük lazítani, s a szerződés felbontására törekedjünk. +++
1990. május 15., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|