|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
- Tüntetés a román cigányokért - 1. folyt.
|
A hangosbeszélőn elsőnek Daróczi Ágnes szólt az egybegyűltekhez, a Phralipe nevében. Március 20-ikán azt hallhattuk: Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok. Szeretném hinni - mondta Daróczi Ágnes -, hogy most elmondhatjuk: ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok
Solt Ottilia, szabaddemokrata országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta beszédében, hogy - idézem: egyetlen követelés, szervezet sem lehet hiteles, mely a maga nemzeti érdekeinek a megfogalmazását nem tudja továbbgondolni saját kisebbségeire értelmezve.
Hága Antónia, a Phralipe egyik vezetője szintén SZDSZ-es képviselő arra emlékeztetett: a ciágnyok az elsők között harcoltak még decemberben a Ceausescu-diktatúra ellen. Ám ezt a román és a magyar hírközlő szervek elhallgatták.
Szabó Gábor, a Magyar Demokrata Fórum nevében levelet küldött a tüntetőkhöz, mely a keresztényi szellemben fogalmaz: az egyetlen igazi dicsőség a mártírium.
Németh Zsolt, fiatal demokrata képviselő viszont így fogalmazott: felhívjuk az ügyvezető magyar kormányt, hogy fejezze ki tiltakozását a marosvásárhelyi cigányok védelmében, és követelje az ügy kivizsgálását.
A Phralipe levelet írt a Román Köztársaság magyarországi nagykövetének, mely leszögezi, hogy a legvédtelenebb kisebbség a cigányság az indulatok céltáblája, s követeli a 15 bebörtönzött cigány szabadonengedését. +++
1990. május 11., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|