|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Választás ,90 - helyszíni - Sajtóközpont
|
1990. április 8., vasárnap - A parlamenti választások első
fordulójának idején tapasztalt nyüzsgéssel és kavalkáddal
összehasonlítva a második forduló napján ,,egy esős vasárnap
délután,, eseménytelen nyugalmát árasztotta a Belügyminisztérium
Zrínyi utcai Művelődési Házában berendezett nemzetközi sajtóközpont.
Két héttel ezelőtt jóval több mint ezer újságíró akkreditáltatta
magát - most mindössze 319. Egyrészük már az első fordulón is itt
volt, jó néhányan azonban csak most jöttek Budapestre, hogy útjukat
összekössék a hétfőn Pozsonyban tartandó közép-európai
csúcstalálkozó tudósításával. Az érdeklődő sajtósok között minden
kontinens és minden égöv megtalálható - Izlandtól Guineáig.
Az akkreditált tudósítók túlnyomó többsége azonban a nap folyamán és a kora esti órákban távol volt az információs központtól, hiszen az első forduló tapasztalatai alapján nagy valószínűséggel megjósolható: hétfőig itt semmi érdemi tájékoztatás nem lesz. A legtöbb újságíró annak tudatában készítette el saját lapzártájához igazodó tudósítását, hogy a kollégák is csak az előzményeket részletesen ismertető irásos anyagokból dolgozhattak.
A nemzetközi sajtó elemzőbb hajlamú képviselői körében egyébként az a nézet volt általános, hogy a második forduló lényegében az MDF és az SZDSZ párviadala. A magyar viszonyokat általában jól ismerő nyugati kollégák ugyanakkor kétlik, hogy a szabad demokraták le tudnák dolgozni az első fordulóban kialakult hátrányukat. Többségük szerint a különbség inkább növekedni fog.
Valamennyien arról tudósítottak Budapestről, hogy Magyarországon ezen a napon végetért a diktatúra és megszületett a demokrácia. (MTI)
1990. április 8., vasárnap 18:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|