|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Választás - Le Point
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. április 1. vasárnap (MTI-tud) - Bonyolultnak
nevezi a választás első fordulója után Magyarországon kialakult
helyzetet legújabb számában a Le Point című francia hetilap annak
nyomán, hogy a legtöbb szavazatot kapott két párt: az MDF és az
SZDSZ elutasítja a nagykoalíció létrehozását. ,,Egy kisebbségi
kormány létrehozása a lehető legrosszabb megoldás lenne a súlyos
gazdasági válsággal küszködő Magyarországon... Ha el akarják
kerülni, hogy Magyarország kormányozhatatlanná váljék, a fórumnak és
a szövetségnek meg kell osztania egymással a hatalmat, amelyért az
utolsó pillanatig harcolnak,,.
A kommentár meglehetős értetlenséggel ír erről a vitáról, mert szerinte ,,mindkét párt parlamenti demokráciát, piacgazdaságot, katonailag semleges Magyarországot akar megvalósítani,,.
,,Jobbközép a balközép ellen? Nehéz volna az annak idején illegálisan született mozgalmakat minősíteni, mert ezek a pártok nem a kommunizmus előtti történelmi pártok örökösei. A közöttük lévő szakadék sokkalta inkább kulturális, mint politikai jellegű,, - írja a francia hetilap. ,,A programok eltérései mögött inkább a személyek közötti viták vannak,,.
A cikk egy érdekes kérdést is felvet: szerinte bármilyen ,,kiskoalíciót, hoz létre a két nagyobb formáció, ,,ha továbbra is elutasítják a reformkommunisták támogatását, nem tudják elérni a parlamentben az abszolút többséget,,. +++
1990. április 1., vasárnap 10:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|