|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
A szakszervezetek MDF-SZDSZ nagykoalícióban érdekeltek - mondja
Szegő Andrea (1. rész)
|
1990. április 1., vasárnap - A jelen helyzetben a
szakszervezeteknek együttműködést kell ajánlaniuk minden olyan
pártnak, amely nem törekszik a mozgalom szétzúzására - mondta Szegő
Andrea, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének
elnökhelyettese az MTI munkatársának, aki arról kérdezte, hogy a
szövetség milyen lehetőségeket lát az érdekérvényesítésre az új
parlamentben, s egyáltalán szükséges-e a szakszervezetek jelenléte a
törvényhozásban.
Az elnökhelyettes szerint a szakszervezeteknek alapvető érdeke fűződne ahhoz, hogy képviseltessék magukat az új országgyűlésben, mert az új politikai rendszerben a parlament lesz a legfőbb legitim politikai fórum, s aki azon belül nem tudja a saját érdekeit kifejezésre juttatni, annak további tevékenységében jelentős nehézségek elé kell majd néznie. Miután azonban a mozgalom által támogatott 30 független képviselőjelöltből a választások második fordulójára mindössze 3 maradt talpon, Szegő Andrea úgy vélekedett, hogy a szakszervezetek jövőbeni működési lehetőségeit elsősorban az határozza meg, hogy a koalícióra lépő pártok hogyan fogalmazzák meg a mozgalomhoz kapcsolódó viszonyukat. Hangsúlyozta, hogy leginkább a szociáldemokrata eszmerendszer áll közel a szakszervezetek társadalompolitikai, gazdaságpolitikai szerepvállalásához, de egyes kérdésekben szövetségre léphetnek olyan pártokkal is, amelyek nem tagadják a társadalmi szolidaritás szükségességét, programjukból a szociális értékrend sem hiányzik. Ebből a szepontból a szakszervezetek nehéz helyzetben lesznek, mert Szegő Andrea értékelése szerint a választásokon a baloldali erők jelentős mértékben felmorzsolódtak, s az új parlamentben a meghatározó erők előreláthatóan a jobbcentrum köré szerveződnek, ahová az SZDSZ-t is sorolta.
Mivel várhatóan az új parlamentben az erőviszonyok eléggé kiegyensúlyozatlanok lesznek, felmerül a kérdés, milyen gazdaságpolitikát tudnának támogatni a szakszervezetek, amelyek mögött a bizalomvesztés ellenére még mindig igen jelentős erők vannak. A szakszervezetek elfogadják a vegyes tulajdont, azon belül a társadalmilag ellenőrzött magántulajdont, így nem ellenségei a társadalom nyilvánossága előtt, társadalmi kontroll mellett megvalósított privatizálásnak. Ebben a nézeteikhez a nagy pártok közül leginkább az MDF programja közelít. (folyt. köv.)
1990. március 31., szombat 15:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|