|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
- Választási esélylatolgatás - 1. folyt.
|
Ugyanígy gyengítheti a parlament működőképességét az úgynevezett nagykoalíció. A nagykoalíciós elképzelések mögött egyrészt a nemzeti egység hamis ideológiája húzódik meg, másrészt az az elképzelés, hogy a most következő időszak várhatóan kedvezőtlen gazdasági intézkedéseiért a nagy pártok együttesen vállaljanak felelősséget. Csakhogy, ezzel az oly sokat emlegetett demokrácia szenvedne csorbát, hiszen a Parlamentben nem lenne reális ellenzéke a kormányzati politikának.
Természetesen nem lehet még megjósolni, hogy melyik alternatíva győz. Az SZDSZ már megkötötte az első választási szövetségét a Fidesz-szel, az MDF pedig a Kereszténydemokrata Néppárttal. A mérleg nyelve egyre inkább a Kisgazdapárt lehet, amely helyi szinten - Békésben, Bács-Kiskun megyében és Hajdú-Biharban - az SZDSZ-szel tárgyal az együttműködésről, de hajlik az MDF-fel való együttműködésre is.
Az MDF mai sajtótájékoztatóján már be is jelentették, hogy a kereszténydemokraták mellett a kisgazdák is késznek mutatkoznak, hogy országos választási szövetséget hozzanak létre az MDF-fel.
A kis pártok mindeközben magyarázkodnak. Kevésbé önkritikusan, aminthogy az ilyen választási eremdények után várható volna. A választás egyik igazi vesztese a Szociáldemokrata Párt. Mint Petrasovits Anna elnökasszony elmondja, Magyarországon ugyanaz történt, mint a Német Demokratikus Köztársaságban.
Csakhogy nem az történt. Ott ha nem is a várt eredményt hozta, mégis bekerült a Parlamentbe. Magyarországon jó időre eltűnt a politikai palettáról a Szociáldemokrata Párt. Ott a szavazatokat a keresztény pártok vitték el - Magyarországon részben az MSZMP utódpártjai. A több önkritika persze azt is magában foglalná, hogy a pártban, vagy méginkább annak vezetésében jelentős változásokra volna szükség. És egy határozott arculatú programra is. (folyt.)
1990. március 29., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|