|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF-sajtótájékoztatója
|
1990. március 29., csütörtök - Az MDF csütörtöki
sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy megkezdődtek az egyezkedő
tárgyalások több párttal, így elsősorban a Kereszténydemokrata
Néppárttal és a Független Kisgazdapárttal. Mindkét párt készségét
nyilvánította arra, hogy országos választási szövetséget hozzon
létre az MDF-fel.
Nemcsak a pártok vezetői között, hanem helyi szinten is folynak az egyeztetések, ám ezekbe a megbeszélésekbe az MDF elnöksége nem szól bele. Azt, hogy az MDF jelöltje kinek a javára lép vissza, vagy kivel köt megállapodást a támogatásra, a helyi szervezetek döntik el. Már konkrét eredmény is van: megállapodtak abban, hogy Budapesten a XII. kerületben a Független Kisgazdapárt támogatni fogja az MDF jelöltjét a választás második fordulójában.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a Hazafias Választási Kolicióval országos szinten nem egyezkedik az MDF. Azt azonban nem ellenzi az elnökség, ha létrejönnek helyi megállapodások. Antall József, a párt elnöke egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy nem híve a nagykoaliciónak. Nyugat-európai példákra utalva hangoztatta, hogy a nagykoaliciók többnyire ártanak a többpártrendszer egészének, s magának a parlamentáris demokráciának. Ha egy mód van rá, Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely bírja a Parlament nem túlságosan nagy többségének a bizalmát, s egymással együttműködni képes pártokat foglal magába. Nem tűnik hasznos megoldásnak - mondotta -, hogy olyan kormányt alkossanak, amelyben a tagok - nevezetesen az MDF és az SZDSZ - sok kérdésben nincsenek egy véleményen.
A pártelnök szólt arról is, hogy véleménye szerint a sajtó helyenként részrehajló az MDF hátrányára, gyakran nem közölnek a pártot kedvező színben feltüntető híreket, s előfordul az is, hogy élezik az MDF és az SZDSZ közötti nézetkülönbségeket. Nem mentes ettől az elfogultságtól a külföldi sajtó sem, legutóbb például a UPI arról adott hírt, hogy az MDF rágalmazó röplapokat terjeszt a rivális párt egyik neves személyiségéről. Antall József kijelentette, hogy a röplapokról tudomása van, ám határozottan visszautasította, hogy ez a primitív provokáció pártjától származott volna. Mint mondotta, az ilyesfajta módszereket mélységesen elítéli. Utalt arra: vannak olyan politikai erők, amelyeknek célja valamennyi ellenzéki demokratikus szervezet lejáratása. (MTI)
1990. március 29., csütörtök 15:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|