|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Egyezkednek a pártok Békésben
|
1990. március 29., csütörtök - Békésben a választási
eredmények közzétételét követően azonnal megkezdődtek a hat, második
fordulóra készülő kerületben a pártok közötti tárgyalások. A Magyar
Néppárt arra kéri választóit, hogy a második fordulóban a Demokrata
Fórumot támogassák, a Fidesz pedig az SZDSZ-szel és a Független
Kisgazdapárttal készül összefogni.
Az első helyi megegyezés is megszületett: a Békés megyei 7. számu választókerületben működő medgyesegyházi FKgP- és SZDSZ-szervezetek felhívással fordultak a megye kisgazdáihoz és szabad demokratáihoz, hogy a két párt azon jelöltjeit támogassák kölcsönösen, akik az első fordulóban a legjobb eredményt érték el. Ez ebben a kerületben azt jelentené, hogy a 3. helyezett dr. Hevesi Zsolt, az SZDSZ képviselőjelöltje (13.43 százalékot kapott) lemondana a 2. helyen végzett, független kisgazdapárti Bakos István javára. Míg ez utóbbi 22.16, az első helyen végzett dr. Remport Katalin (MDF) 22,97 százalékot kapott a választás első fordulójában. Dr. Hevesi Zsolt visszalépésének hírét az SZDSZ megyei sajtófőnöke megerősítette, ám a kerület választási bizottsága a lemondásról bejelentést szerda kora délutánig nem kapott.
A Magyarországi Zöld Párt Békésben valószinűleg az MDF mellett áll ki; az esetleges együttműködésről az MDF tárgyalást kezdett a Független Kisgazdapárttal is. Az MSZP, az MSZMP, a HVK és az MSZDP Békésben egyelőre nem sorakozott föl másik párt mögé vagy mellé. (MTI)
1990. március 29., csütörtök 12:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|