|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar választások - bolgár sajtó
|
Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. március 26. hétfő (MTI-tud.) - ,,A magyar
választás eredményei a vártnál jóval lassabban válnak ismeretessé, a
kora hajnali órák azonban már megmutatták, hogy - ami az egyéni
választási körzeteket illeti - a parlamenti helyek nagy többségéért
a harc folytatódni fog egy második fordulóban,, - - mondta egyebek
között a szófiai rádió hétfő reggeli fő hírműsorában Csavdar
Sztefanov kiküldött tudósító.
A bolgár rádiós újságíró ismertette annak a közvéleménykutatásnak az adatait, amelyet néhány nappal a választások előtt végeztek, de csak a vasárnapi szavazás lezárása után hoztak nyilvánosságra. Hozzátette: ,,az egyetlen következtetés, amely már hajnalban levonható, hogy különösebb eltérés a várttól - nincs.,,
A központi bolgár lapok legtöbbje hétfőn saját anyagban számolt be a választásokról, s azt hangsúlyozta, hogy a szavazás nyugodt légkörben zajlott le. Bojko Pangelov, a Rabotnicseszko Delo tudósítója szerint ,,bármennyire is paradoxális, de ké hónap - a választási kampány kezdete - óta valószínűleg a választások napja volt a legnyugodtabb Magyarországon,,. A tudósító számára az jelentett ,,változatosságot,, , hogy a szociáldemokraták kívánságára 900 ezer szavazólapot újra kellett nyomni, továbbá a Magyar Október Párt által a parlament előtti füves térségen felállított két sátor. ,,Kis létszámú, de nagyhangú, szélsőségesen jobboldali pártocska ez,, , amely a választások bojkottálására agitált, mert szerinte ,,a választási törvény nem egyéb a kommunisták és egy ál-ellenzék közötti kompromisszumnál,, - írja a BKP lapja.
Az Otecsesztven Front tudósítója, Radka Nenova első oldalas jelentésében ismerteti a választási rendszert, a szavazópolgárok számát, a pártokat és az előzetes véleményeket. Lényegi mondanivalója már jelentésének címében - ,,meglepetések várhatók két fordulóban,, - benne van. +++
1990. március 26., hétfő 08:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|