|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Választás ,90 - közvéleménykutatás
|
1990. március 25., vasárnap - A Magyar Közvéleménykutató
Intézet a választás hetében kérdőíves közvéleménykutatást végzett
5000 fős országos reprezentatív mintán. Az adatok értelmezése során
figyelembe kell venni azonban egyes bizonytalansági tényezőket, mint
például a kétfordulós választási rendszer bonyolultsága és a
mintavétel statisztikailag törvényszerű torzítása.
A felmérés szerint a szavazópolgárok több mint kérharmada kíván élni választójogával. Az adatok azt mutatják, hogy a parlamenti választások minden területi (megyei, fővárosi) választókerületben érvényesek lesznek. A megyei-fővárosi listát állító 19 párt közül a közvéleménykutatás szerint hét éri el országos viszonylatban a Parlamentbe jutáshoz szükséges 4 százalékos alsó határt, s nyeri el ezzel a képviselői helyek betöltésének jogát. A 386 mandátumból 152-t lehet a területi pártlisták révén megszerezni; a felmérés szerint ebből 23 százaléknak a sorsa nem dől el az első fordulóban, így - a választójogi törvény értelmében - ezek a kompenzációs országos listát fogják bővíteni a második fordulóban.
Becslés szerint az első forduló után betölthető 117 listás mandátum a következőképpen fog megoszlani: Magyar Demokrata Fórum 26 százalék (31 mandátum), Szabad Demokraták Szövetsége 26 százalék (30 mandátum), Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 19 százalék (22 mandátum), Fiatal Demokraták Szövetsége 15 százalék (18 mandátum), Magyar Szocialista Párt 7 százalék (8 mandátum), Kereszténydemokrata Néppárt 5 százalék (6 mandátum) és Magyarországi Szociáldemokrata Párt 2 százalék (2 mandátum).
A felmérés szerint az egyéni választókerületek zömében egyik jelöltnek sem sikerül elnyernie a szavazatok abszolút többségét. Ezeket, valamint az országos listáról megszerezhető mandátumokat - a képviselői helyek körülbelül kétharmadát - a második forduló után töltik majd be. (MTI)
1990. március 25., vasárnap 19:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|