|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Románia - fejlemények (2.rész)
|
A marosvásárhelyi akciót a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szombaton kiadott nyilatkozata mélységesen elítéli. A nyilatkozat a kormányt teszi felelőssé azért, mert a Vatra Romaneasca szervezkedése ilyenné fajult, s elhárít magáról minden felelősséget, ugyanakkor az RMDSZ tagságát a nyugalom, de a forradalmi vívmányok megőrzésére szólítja fel.
Szatmárnémetiben is a Vatra Romaneasca szervezkedése miatt fajult el a március 15-i rendezvény. Mint beszámoltunk róla, a Balcescu szobor koszorúzását nem engedték meg a Vatra szervezet tagjai, akik a szobor körül kordont vontak. Kisebb dulakodásokra is sor került, s ennek során ott is voltak, akik könnyebben megsérültek. A fejleményekhez tartozik, hogy a Ideiglenes Nemzeti Egységtanács üléséről a magyar nemzetiség képviselete kivonult, mert a Vatra Romaneasca tagjai sértő magatartást tanusítottak.
Erdély más vidékeiről, ahol a magyarság többségben él, nem érkeztek zavargásokról szóló jelentések. Ez nem azt jelenti, hogy a Vatra Romaneasca szervezet ezeken a területeken nem mozgolódik. Tevékenysége elsősorban magyar feliratok és magyar nemzetiszínű zászlók eltávolításában, röplapok terjesztésében nyilvánul meg, amit a magyar nemzetiség mélyen elítél. +++
1990. március 17., szombat 15:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|