|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Március 15. - 1990 - Petőfi-szobor (4. rész)
|
Ma kedvező a csillagok állása: Prágában, Berlinben és Bukarestben a fiatalok győztek. Mi is valóra válthatjuk apáink ,56-os álmait, ez a mi dolgunk. Mi a március 25-én végső vereséget szenvedő kommunista rendszertől egy utolsó garasáig eladósodott, csőd szélén tántorgó gazdaságot kapunk örökül. A most leköszönő urak olyan terheket raktak a fiatalok nyakába, amelyet nagyapa korunkig kell viselnünk. A csőd nem megy, a csőd marad. Éppen eléggé tönkretették a jövőnket ahhoz, hogy jussunk legyen beleszólni legalább abba, ami megmarad belőle. A múltunkat tönkretették, de a jövőnket többé nem engedjük. Küzdeni fogunk érte, őszintén, komolyan - mondotta, majd így folytatta:
Már csak tíz nap választ el bennünket a 25-én esedékes választásoktól. Ám ne higyje senki, hogy a választásokkal véget ért a munkánk, sőt éppen ellenkezőleg, attól kezdődik csak igazán. A rendszer nem attól változik meg, hogy ellenzéki képviselők uralják majd a Parlamentet, és nem attól, hogy új miniszterek alkotják majd a kormányt. A rendszer a mi számunkra csak akkor változik meg, ha mindennapi életünk színterein a munkahelyeken, a lakóhelyeinken, az iskolákban is megtörténtek a változások.
Ám ezt senki sem fogja helyettünk elvégezni a Parlament padsoraiból. A polgároknak maguknak kell megtalálni azokat az embereket, akiknek a kezébe tehetik a köz ügyeinek intézését a városokban, a kerületekben és a falvakban a helyhatósági választásokat követően. Senki sem fogja helyettünk eltávolítani a korrupt és hozzá nem értő munkahelyi vezetőket. A polgároknak maguknak kell megszervezni a független szakszervezeteket. Magyarországnak mára nem marad más esélye, csak a teljes újrakezdés. Mindannyiunknak újra kell kezdenie - jelentette ki befejezésül.
A beszédek elhangzását követően, a Szabad Demokraták Szövetségének felhívására sokan a Szabadság térre, a Magyar Televízió székháza elé vonultak a sajtószabadságért tüntetni. Ami erre okot adott: a televízió, az előzetes tervekkel ellentétben - a médiumot felügyelő kuratórium döntése alapján - egyetlen helyszínről sem közvetítette élőben az eseményeket. Az MDF tagjait és szimpatizánsait pedig arra hívták fel, hogy egyenesen a Kossuth térre vonuljanak. (MTI)
1990. március 15., csütörtök 17:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|