|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Kossuth- és Széchenyi, valamint Kiváló és Érdemes Művészeti
díjakat adtak át (5. rész)
|
Latinovits Zoltán színművész, érdmes művész
Laziczius Gyula akadémikus, nyelvész,
Márai Sándor író, költő,
Molnár István koreográfus, kiváló művész,
Őze Lajos színművész, kiváló művész,
Rajeczky Benjamin, a zenetudomány doktora, népzenekutató, zenetörténész, zenepadógus, teológiai doktor,
Sinka István költő, iró,
Tóth Menyhért festőművész, érdemes művész;
Posztumusz Széchenyi-díjat kapott: ----------------------------------
Bibó István, az MTA levelező tagja, történész,
Győrffy Barna Kossuth-díjas biológus, a biológiai tudomány doktora,
Hajnal István akadémikus, történész,
Jendrassik György, az MTA levelező tagja, mérnök-feltaláló,
Johan Béla, az MTA tanácskozó tagja, orvos,
Kerényi Károly, az MTA levelező tagja, történész,
Mándy György biológus, a biológiai tudomány doktora,
Náray Szabó István, az MTA levelező tagja, vegyész,
Papp Simon akadémikus, geológus,
Sántha Kálmán Kossuth-díjas akadémikus, orvos,
Szabó István, az MTA levelező tagja, történész,
Varga István, az MTA tanácskozó tagja, közgazdász.
x x x
(Az új kiváló és az érdemes művészek névsorát mai mtib1001-1004 számú hírünkben közöltük, az embargót feloldjuk )
(MTI)
1990. március 13., kedd 15:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|