|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések
(OS)
|
1990. március 6., kedd - A Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége az alábbi felhívást teszi közzé, amihez más pártok csatlakozását is várja.
Budapest népe, honfitársaink
Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, március 15-én, a 70-es évek eleje óta kialakult ellenzéki hagyományok jegyében közös ünneplésre hívunk mindenkit 12 órára a Petőfi szoborhoz.
Járjuk végig együtt az emlékhelyeket a Petőfi szobortól a Szabadság tér érintésével a Kossuth térre, majd onnan a Batthyány-Nagy Imre örökmécses érintésével a Bem térre és végül a Kölcsey szoborhoz.
Az első szabad választás előtt ünnepeljen a nemzet a nap méltóságának megfelelően, így tegyen hitet a máricusi ifjak máig nem teljesült követelései mellett. Az ünnepségre valamennyi honfitársunkat szeretettel várjuk.
x x x
Az Egyesült Államokban élő houstoni, texasi magyarok MDF csoportja támogatni kívánja a magyar demokrataikus átalakulást.
Ezért 100 ezer darab a szavazásra szólító színes öntapadós cimkét küldött a Magyar Demokrata Fórum központjába szétosztására.
Az MDF hivatala felhívja a március 25-i választásokon résztvevő pártokat, hogy ha igényelnek ezekből a cimkékből képviselőjelöltjeik arányában, akkor jelentkezzenek az MDF Bem téri központjában mrcius
15-e előtt. x x x
A Magyar Október Párt keresi mindazokat, akiket az elmúlt évtizedekben március 15-e megünnepléséért bármilyen fizikai erőszak, vagy jogsérelem ért. Szeretnénk idén úgy ünnepelni, hogy ne csak a 48-as forradalmárokra, hanem azokra is emlékezzünk, akik a Kádár-korszakban bátran kiálltak nemzeti ünnepünk tisztességéért. Ezért kérjük, jelentkezzenek az alábbi címen: Magyar Október Párt ideiglenes irodája, 1051 Budapest, Nádor u. 19. II. em. 4. Telefon: 1-534-826. (OS)
1990. március 6., kedd 19:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|