|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Visszakapta régi nevét több győri utca
|
1990. február 7., szerda - Történelmi nevét kapta vissza
több győri utca és tér a városi tanács szerdai ülésén hozott döntés
értelmében. Június elsejétől ismét Bisinger József nevét viseli a
Dimitrov sétány, így állítanak emléket a XVIII-XIX. század
fordulóján élt győri lokálpatriótának, aki egész vagyonát a
városháza építésére és jótékony célokra adományozta. A győri
belváros sétálóutcájának a köztudatban ma is élő régi nevét állítják
vissza: hivatalosan is Baross Gábor út lesz a sétálóutca, amely
eddig, 1961-től Lenin nevét viselte, ám jelenlegi neve a
közhasználatban máig nem honosodott meg. Baross Gábornak Győr
országgyűlési képviselőjeként, illetve kereskedelemügyi
miniszterként jelentős szerepe volt a múlt századi
vasútfejlesztésben, és abban, hogy megépülhetett a Belvárost
Nádorvárossal összekötő, a vasút felett átívelő híd.
Szent István út lesz a nagyforgalmú Tanácsköztársaság útja - az M1-es nemzetközi főút városon átvezető szakasza, az Engels tér pedig visszakapja az iskola- és kórházalapító Simor János győri megyéspüspök nevét. A katolikus egyház indítványa nyomán döntött a városi tanács, hogy az 1945-ben mártírhalált halt Apor Vilmos győri püspök nevét a Káptalandombon örökítsék meg: a székesegyház melletti teret nevezik el róla ez év áprilisában, halálának 45. évfordulóján. A névváltoztatással kapcsolatos döntésnél a testület figyelembe vette a lakosság javaslatait. (MTI)
1990. február 7., szerda 18:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|