|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
- A Fekete Doboz elleni vádak - 1. folyt.
|
A viccet félretéve elmondhatom, hogy nem béreltünk ilyen lakást, erre nekünk pénzünk nincs, energiánk sincs, emberünk sincs, kameránk sincs, úgyhogy ez úgy ahogy van, szemenszedett és buta rágalom, be fogjuk perelni a Vasárnapi Híreket a cikk szép Losonczi-Vass névre hallgató, feltehetően belügyi indíttatású szerzőjét is.
- Újságíró körökben is felmerült, hogy a Fidesz és az SZDSZ, illetve a Fekete Doboz - úgymond - csöpögteti az információkat, tehát a választási kampány során jól időzített időpontokban áll elő egy-egy újabb részletével. Hogyan áll ez a dolog?
- Ez Pozsgay Imre agyszüleménye. Ő szokta sugallmazni, amióta a botrány kipattant, és az ő nyomán a szolgálatában álló sajtóemberek.
December 25-ikén jártam bent Végvári József segítségével a Belügyminisztérium titkos szolgálatának a központjában, ott forgattuk az első filmfelvételt. Január 5-ikéig tehát körülbelül tíz nap telt el, ebben benne volt egy szilveszteri eleve kieső nap, benne volt december 26-ika, ami szintén ünnepnap volt, szintén kiesett.
Nyolc nap állt rendelkezésünkre, hogy ellenőrizzük az információkat, hogy tárgyi bizonyitékokat vegyünk át Végvári Józseftől. Nyolc nap állt rendelkezésre, hogy ellenőrizzük magát Végvári Józsefet, hogy mennyire szavahihető. Nyolc nap állt rendelkezésünkre arra, hogy megvágjuk az első bemutatandó látható filmanyagot, ugyancsak nyolc napunk volt arra, hogy felvegyük azokat a filmriportokat vele, amelyeket most pénteken láthatott a nagyközönség a TV 2-n.
Ezeket akkor még azért vettünk, hogy ha netán Végvári Józsefet lefognák, letartóztatnák - ennek az esélye meg volt minden nap -, legyen egy anyag, amivel bizonyitani tudjuk a nagyközönségnek, hogy ilyen nevű, arcu ember egyáltalán létezett, ne dughassák el, ne tüntethessék el. Tehát ez az ő védelmében történt. Ebből is látható, hogy itt haladéktalanul lehetett nyilvánosság elé állni. Ez egész kriminális. (folyt.)
1990. január 21., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|