|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Népszavazás - elnökválasztás (1. rész)
|
1989. október 31., kedd - Az Országgyűlés határozata értelmében november 26-án népszavazás lesz. Az állampolgárok a szavazókörökben olyan szavazócédulát kapnak kézbe, amelyen négy kérdés szerepel. Az a négy kérdés, amelyek megválaszolására a Szabad Demokraták Szövetsége népszavazást követelő aláírásgyűjtő kampányt szervezett. A kérdések alatt zárójelben olyan magyarázatok olvashatók, amelyek - felhívva a figyelmet a lehetséges válaszok jogkövetkezményeire - segítik a döntést.
A szavazólap tartalmazza: ,,1. Csak az Országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? (Igen szavazatával Ön azt támogatja, hogy a köztársasági elnököt ne a nép, hanem az új Országgyűlés válassza meg. Nem szavazatával azt támogatja, hogy a köztársaság első elnökét közvetlenül a lakosság válassza meg.) 2. Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? (E kérdésben az Országgyűlés a pártokról szóló törvény elfogadásával úgy döntött, hogy a munkahelyeken ne működjenek pártok. Igen szavazatával az Országgyűlés döntését megerősíti, nem szavazatával a pártok munkahelyi működését támogatja.) 3. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról? (Az Országgyűlés októberi ülésszakán a társadalmi szervezetek és az MSZMP vagyonáról szóló tájékoztatót elfogadta. Igen szavazatával megerősíti az elszámoltatást, nem szavazatával elutasítja az elszámoltatást.) 4. Feloszlassák-e a Munkásőrséget? (Az Országgyűlés a Munkásőrséget októberben jogutód nélkül feloszlatta, a törvény végrehajtása megkezdődött. Igen szavazatával megerősíti az Országgyűlés döntését, nem szavazatával a Munkásőrség visszaállítása mellett foglal állást.),, A népszavazás akkor minősül eredményesnek, ha a választópolgárok fele plusz egy fő szavazott. Ekkor kétféle megoldás lehetséges a köztársasági elnök választásával összefüggésben. Az egyik: ha a többség igennel voksol, akkor az Országgyűlés által kitűzött időpontban, 1990. január 7-én megtartják a köztársaságielnök-választást. Ha a többség elutasítja ezt, akkor az elnököt a képviselőválasztások után megalakuló új Parlament választja meg. (folyt.köv.)
1989. október 31., kedd 20:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Népszavazás - elnökválasztás (2. rész)
|
Ez tehát azt jelentené, hogy január 7-én nem lesz köztársaságielnök-választás. Ha a választópolgárok nem mennek el szavazni, illetve nincs meg a szükséges arány, a népszavazás eredménytelennek minősül. Ezt a helyzetet úgy kell tekinteni, mintha nem is lett volna népszavazás. Ez esetben pedig az elfogadott módosított Alkotmány és az Országgyűlés döntésének megfelelően az általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással választanak a választásra jogosult állampolgárok köztársasági elnököt január 7-én. (MTI)
1989. október 31., kedd 20:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|