|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Szakadás - igen vagy nem?
|
------------------------- München, 1989. október 7. (SZER, Világhíradó) - Lesz-e, lehet-e valamiféle életképes születés az MSZMP agóniájából? A kérdés még mindig nyitott - a pártkongresszus második napján is. Hallgassák meg Kasza László budapesti tudósítását: - A jó öreg Marx forogna a sírjában: az MSZMP megalakította vállalkozói tagozatát, és a pártkongresszus szüneteiben arra biztatja az érdeklődőket, hogy adják vissza a magántulajdon, az egyéni kezdeményezés, a teljesítmény becsületét - tehát mindazt, amit ez a párt vett el a társadalomtól. De persze nem ez az egyedüli olyan jelenség, amely furcsa érzéseket keltene az eszme klasszikusaiban. Ebben a pártban a főtitkár, Grósz Károly intelme ellenére polgárjogot kapott a frakciózás. A XIII. vagyis legutóbbi pártkongresszuson Kádár János még szívinfarktust kapott volna, ha valaki azt mondja neki, hogy a párt politikáját a különböző platformok - értsd: frakciók - politikájával kell kialakítani. Most ez történik, ezekben a pillanatokban hét platform ülésezik. A frakciózás persze még a legfinomabb megnyilvánulások közé tartozik. Itt többről van szó: szakadásról. Igen? Nem? Valószínűleg nem. Igaz, Pozsgay megkérte a szélső-baloldalt, hogy lépjenek ki a pártból -, de gondolom ezek nem teszik meg neki a szívességet. Nem, hiszen itt pénzről van szó. A párt vagyonáról, arról, amelyről ma reggel sokan azt mondták: meg kellene szabadulni tőle. Mások - az apparátus - viszont tudják, hogy valamiből meg kell élnünk nekünk is. (folyt.)
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
|
|
- Szakadás - igen vagy nem? - 1. folyt.
|
A mai vitában - a párt jellegéről - emlékezetes marad Berecz János felszólalása, aki kommunistának vallotta magát. Megkapta. Kifütyülték. Persze még mindig nem tudni világosan, hogy a szavazásban milyenek lesznek az erőviszonyok. Biztos az, hogy a reformerek többségben vannak. Ma délután folyt a nagy osztozkodás a folyosókon. Több mint 700 küldött aláírta a felhívást, hogy Nyers Rezsőt válasszák az új párt elnökévé - feltehetően ehhez többséget kap. Alelnöknek Pozsgayt és Németh Miklóst tették a listára. Pozsgay a déli sajtókonferencián közölte, hogy elfogadja a jelölést addig, amíg meg nem választják köztársasági elnökké. Egyébként 15 tagú elnökségről van szó, ami olyan feladatokat kaphat, mint a Politikai Bizottságnak volt. Ez persze megint rossz emlékeket kelt, meg kételyt, hogy ez az új párt igazán más lesz-e, mint a korábbi, az MSZMP. Ma késő este várható a robbanás. Az lesz-e, amit Nyers Rezső akar, aki tegnap a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában is kiállt az egység mellett, vagy amit a küldöttek nagy része - élükön Pozsgayval -, hogy váljon ketté-hárommá a párt. A pártelnök döntése fontos. Berecz János ma felszólította, hogy valjon színt. Ő csak mosolygott, de szó nélkül nem lehet hosszan mosolyogni ezen a pártkongresszuson. Biztos az, hogy Grósz Károly a múlté. Tegnapi, sértődött válaszai a nagyon óvatos számonkérő kérdésekre - kiütötték. Azt mondta a folyosón: megyek nyugdíjba. Németh Miklós az egész kongresszuson Pozsgay Imre mellett ült. Szövetség? - Valószínűleg. De akik az ülésrendből akarnak következtetni, aggodalommal látják, hogy Nyers Rezső a másik szélén ül - köztük: Fejti, Barabás, Vastagh. (folyt.)
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Szakadás - igen vagy nem? - 2. folyt.
|
Mindenesetre igaz lehet annak a küldöttnek a véleménye, aki ma délután azt mondta: furcsa kongresszus ez: itt nem lehet tudni, hogy ki mit tervez. A korábbi tizenhárom kongresszusnál például mindenkinek előre kiosztották a felszólalások szövegét. Itt erről szó sincs. Ezen, az MSZMP utolsó kongresszusán - amelyről Kasza László tudósított - sokan, sokat rögtönöznek. +++
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|