|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Kisgazdapárti gyűlés Csongrádon
|
1989. október 1., vasárnap - A Kisgazdapárt mindigis mentes volt a szélsőségektől, ma is harcol a szélső jobb és a szélső bal nézetek ellen, amelyeknek nincs helye a demokráciában - jelentette ki Boross Imre, a Független Kisgazda-, Fölmunkás és Polgári Párt főügyésze a Csongrádi Ifjúsági Házban vasárnap megtartott gyűlésen. A Kisgazdapárt országosan 20 ezerre becsült tagságának egytizede él Csongrád megyében, s a vasárnapi fórumra érkeztek az ország más területéről, főként a szomszédos megyékből is.
A mintegy 150 főnyi hallgatóság előtt a szónok kifejtette: pártja nem volt híve a tsz-ek erőszakos megalakításának, épp így ellenzi az adminisztratív feloszlatást is. Sokkan célravezetőbbnek tartják a tulajdonformák szabad versenyét, amelyben meggyőződésük szerint a magántulajdon hozhat eredményt. ,,Földet visszaakarunk ,, - hirdette a transzparens, amely alatt a kisgazdák azt értik, hogy bármikor felosztható legyen a közös földtulajdon. A gazdálkodásban olyan tipusú termelőket képzelnek el, akiket támogatólag vesznek körül a hitelt, gépet és egyéb szolgáltatást nyújtó szövetkezetek. A háromoldalú egyezetető tárgyalások eredményeiről szólva azt hangoztatta, hogy pártja a cél érdekében alapvetően kompromisszumokra hajlamos. A köztársasági elnök személyét illetően úgy fogalmazott a főügyész, hogy Pozsgay Imrét semmiképpen sem támogatják, szükség esetén választási bojkottra szólítják fel a tagságot. Arról, hogy a Kisgazdapárt állít-e jelöltet, a párt elnöksége még nem döntött. Boross Imre állást foglalt amellett, hogy szüntessék meg a munkásőrséget, az MSZMP pedig vonuljon ki a munkahelyekről. A munkahelyen való politizálás a termelés rovására megy, márpedig a gazdaság amúgyis a mélyponton van - szögezte le. Beszéde végén az ,,Isten, haza, család ,, jelszavukat elemezve arról szólt, hogy programjuk értelmében a családot akarják erősíteni, tetteikben pedig vállalják a keresztény hagyományokat. Hardi Péter a párt főtitkárhelyettese azt hangsúlyozta, hogy vissza kell adni az anyaság, a tudás és a vidék becsületét. (MTI)
1989. október 1., vasárnap 13:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|