|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Szóvivői tájékoztató (3. rész)
|
Összegezve az elmondottakat, Sarkadi Nagy Barna leszögezte: a kapcsolatok az eltelt negyedszázad nyomán olyan új szakaszukhoz érkeztek, amely lehetővé teszi a jelentős továbbfejlesHIR t. Ennek jegyében Németh Miklós miniszterelnök levelet intézett Agostino Casaroli bíboros államtitkárhoz, az Egyházi Közügyek Tanácsának vezetőjéhez, aki a vatikáni hierarchia szerint gyakorlatilag a miniszterelnöki posztot tölti be. A levél tartalmát Bajnok Zsolt röviden ismertette az újságírókkal. Casaroli bíboroshoz intézett levelében Németh Miklós hangsúlyozza, hogy Magyarországon jelenleg mélyreható társadalmi változások történnek. Az átfogó reformfolyamat olyan jogállamiság megteremtését célozza, amelyben az emberi jogok, a lelkiismereti és vallásszabadság, az egyéni és kollektív érdekek érvényesítésén keresztül az állampolgárok szellemi, erkölcsi, kulturális kiteljesedését kívánja elérni hazánk. A magyar kormány e jogok gyakorlásának garanciáit dolgozza ki. Ez a szellem hatja át a kormány egyházpolitikájának modernizálását, új alapokra helyezését, aminek szerves része az az előkészítés alatt álló törvény, amely a lelkiismereti és valásszabadságról szól. A 25. évfordulón a magyar fél úgy értékeli: megértek a belső és külső feltételek arra, hogy a közös célokat és kölcsönös érdekeket szolgáló együttműködésben új korszakot nyithassanak. Ezt fejezi ki Őszentsége, II. János Pál pápa 1991-re tervezett magyarországi látogatása is. A további előrelépés szándékától vezéreltetve - a magyar kormány felhatalmazása alapján - Németh Miklós kinyilvánította azt a szándékot, hogy hivatalos tárgyalások kezdődjenek a Magyar Népköztársaság és a Vatikán állam között a diplomáciai kapcsolatok rendezéséről. A bejelentéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolva Sarkadi Nagy Barna elmondta, hogy II. János Pál látogatásának időpontja még nem biztos; az előzetes tervek szerint 1991 szeptemberében érkezne Magyarországra. A szerzetesrendek működésével kapcsolatban elismerte, hogy tevékenységük korlátozásának megszüntetése fölveti a korábban államosított tulajdonok kérdését is. A kormány elvben kész elismerni a szerzetesrendek ilyen irányú igényének jogosságát, ugyanakkor szinte megoldhatatlan nehézséggel találná magát szemben, amennyiben azt követelnék, hogy az 1950-ben államosított valamennyi ingatlant vissza kellene juttatni az egyháznak, illetve a szerzetesrendeknek. Az igény jogosságának elismerése ellenére tehát egyelőre nincs mód arra, hogy ezeket a tulajdonokat egyetlen döntéssel vagy rendelettel visszaadják az egyházaknak. (folyt.köv.)
1989. szeptember 14., csütörtök 19:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|