|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP Reformkörök és Reformalapszervezetek Országos Koordinációs Tanácsának közleményei (2. rész) (OS)
|
A jelölőbizottság munkájával kapcsolatosan a következő javaslatokat tesszük: - a jelölőbizottság tagjai közé platformok szerint is legyen lehetőség delegálni; a Reformkörök és Reformalapszervezetek Országos Koordinációs Tanácsa javasolja, hogy a jelölőbizottságban Miakich Gábor, Hiesz György, Kerényi György és Alföldi Tádé képviselje platformunkat; - a párttisztségekre szeptember 30-ig beérkezett jelöltek személye és a sarkalatos kérdésekben képviselt nézeteik már a kongresszus előtt kerüljenek teljes nyilvánosságra, ezért felkérjük a küldötteket, hogy ilyen összefoglalóikat készítsék el a jelölőbizottság számára. A kongresszus dokumentumainak előkészítésével megbízott munkacsoportokban a későbbiek során kívánunk élni a platform szerinti delegálás lehetőségével. x x x Az MSZMP Reformköreinek és Reformalapszervezeteinek Országos Koordinációs Tanácsa a párt vagyonával és gazdálkodásával kapcsolatban az alábbiakban foglal állást: Az MSZMP vagyonának forrása, értéke és a párt gazdálkodásának módja a párttagok túlnyomó többsége számára is ismeretlen, az ingatlanok és egyéb jelentős eszközök használatában nem részesült, ennek felhalmozása és felhasználásra fölött nem gyakorolhatott ellenőrzést. A vagyon forrásainak aránya tisztázatlan, de nyilvánvaló, hogy jelentős része az MSZMP állampárti működéséből származik. Az állampárti berendezkedés felszámolásával ez a rész köztulajdonnak tekintendő. Semmi sem indokolja, hogy a teljes pártvagyon tulajdonlásának, illetve kezelésének jogát a párt a társadalom kizárásával önmagának fenntartsa. Elfogulatlan szakértők - köztük a reformkörök képviselőinek - bevonásával el kell készíteni az MSZMP hiteles vagyonleltárát, azt a kongresszus elé kell terjeszteni, majd nyilvánosságra hozni és törvényes keretek között elszámolni vele. Az állami forrásból származó vagyonrész társadalmasításáról az Országgyűlésnek kell döntenie. A vagyoni kérdés törvényes rendezéséig mindenfajta jogi megoldást, pénzügyi tranzakciót - országos és helyi szinten - megengedhetetlennek és pártunk érdekeivel ellentétesnek tartunk. (folyt.)
1989. szeptember 10., vasárnap 18:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|