|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP - csehszlovák lapok (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. szeptember 5. kedd (MTI-tud) - Az MSZMP októberi kongresszusán a reformerek összecsapása várható a baloldali orientáltságú küldöttekkel - írta kedden a magyarországi fejleményekkel foglalkozó cikkében a Rudé Právo és a pozsonyi Pravda. A két lap közös budapesti tudósítója e megállapítását arra alapozta, hogy - mint írta - a megválasztott kongresszusi küldöttek többsége a radikális reformok híve, ,,s csak minimális számú mandátumot szereztek a pluralizmus és a piacgazdaság ellenzői, illetve a burzsoá liberalizmus hirdetői,,. A Rudé Právo és a pozsonyi Pravda újságírója szerint Magyarországon a reformerok egyre nyíltabban javasolják a baloldali beállítottságú párttagoknak, hogy lépjenek ki vagy fogadják el a reformkörök platformját. A tudósító példaként hozta fel, hogy Pozsgay Imre hétfői rádióinterjújában a baloldali orientáltságú MSZMP-tagoktól egyenesen megtagadta a baloldali jelzőt, s reakciósoknak nevezte őket.
A csehszlovák újságíró azt is érdemesnek vélte ismertetni, hogy Pozsgay vasárnap a reformokörök országos értekezletén egyfajta kopernikuszi fordulat szükségességéről beszélt, s hogy a refomrpártiak azzal számolnak, akar száz-kétszázezer baloldali orientáltságú párttagtól válhatnak meg. A Rudé A lapok munkatársa rámutatottt, hogy az MSZMP legutóbbi KB-üléséről hivatalosan semmilyen részletet sem közöltek, de ismeretes, hogy a testület visszavonta és megváltoztatta Pozsgaynak a nemzeti kerekasztal-megbeszélésen tett ígéretét, miszerint a párt kivonul a munkahelyekről. Ezt a nyugati sajtó a reformisták vereségeként értékelte - fűzte hozzá a csehszlovák tudósító. (folyt.)
1989. szeptember 5., kedd 16:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|