|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre is szurkolt az öttusa vb-n... (6. rész)
|
csapat, világbajnok: -------------------- MAGYARORSZÁG (FÁBIÁN LÁSZLÓ, MIZSÉR ATTILA, MARTINEK JÁNOS) 16 651 pont 2. Szovjetunió (Vahtang Jagorasvili, Anatolij Sztarosztyin, Leonyid Vitoszlavszkij) 16 388 3. Csehszlovákia (Petr Blazek, Milan Kadlec, Tomas Fleissner) 15 986 4. Bulgária (Velizar Iliev, Vladimir Klincsarov, Jerar Levonian) 15 930 5. Franciaország (Joel Bouzou, Didier Boube, Christophe Ruer) 15 834 6. Lengyelország (Arkadiusz Skrzypaszek, Dariusz Gozdziak, Tomasz Kusmierz) 15 826 7. Nagy-Britannia (Richard Phelps, Graham Brookhouse, Greg White) 15 788 8. Olaszország (Carlo Massullo, Roberto Bomprezzi, Gianluca Tiberti) 15 773 9. Spanyolország (Eduardo Quesada, Jesus Centeno, Leopoldo Centeno) 15 343 10. NSZK (Dirk Knappheide, Uli Czermak, Uwe Zimmer) 15 125 11. Svédország (Peer Nyqvist, Henrik Lundblad, Mikael Ekenberg) 14 785 12. Japán (Toshinori Ohta, Hiroshi Saitoh, Hiroyuki Tateno) 14 508 13. Koreai Köztársaság (Kim Myung Gun, Lee Young Gil, Choi Jai Hyun) 14 502 14. Mexikó (Bastien Hoyo, Alejandro Yrizar, Jorge Rouco) 14 451 15. Hollandia (Ron Timmermans, Cees Verwater, Enrico de Ruiter) 14 152 16. Kanada (Ian Soellner, Laurie Shong, Tom Gosling) 14 014 17. Egyesült Államok (Béres László, Rob Stull, Doug Stull) 14 000 18. Finnország (Pasi Nikkari, Ismo Marjunen, Eki Karlsson) 13 883 19. Tajvan (Li Kin Ho, Yang Shih Chang, Lee Csung Cseng) 11 602 (folyt.köv.)
1989. szeptember 2., szombat 17:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|