|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
A Komárom megyei Ellenzéki Kerekasztal állásfoglalása a megyei napilapról (1.rész) (OS)
|
1989. augusztus 11., péntek - A Komárom megyei politikai fórum legutóbbi ülésén többek között a sajtónyilvánossággal foglalkoztak. Az Ellenzéki Kerekasztal a megbeszélésen sérelmezte, hogy semmilyen tömegkommunikációs eszközzel nem rendelkezik. Ezzel kapcsolatos állásfoglalását juttatta el az Országos Sajtószolgálathoz. Állásfoglalásuk a következő: Az egyenlő esélyekkel megvalósuló pluralizmus megyénkben csak úgy képzelhető el, hogy a Dolgozók Lapja független megyei néplappá válik, amelynek tulajdonosa a megyei tanács. A főszerkesztőt is a megyei tanács nevezze ki. A lap jelenleg az MSZMP birtokában van. Egyes pártnyilatkozatok szerint tulajdonjogról, mások szerint kezelői jogról van szó az MSZMP vagyonára vonatkozóan, így a Dolgozók Lapját illetően is. A pártvagyon kérdése azonban a dolog lényegét tekintve független a jogi kategóriákkal való, a népet még mindig infantilisnek tekintő cinikus zsonglőrködéstől. Az MSZMP ugyanis a birtokában lévő vagyon túlnyomó többségét - tulajdonosi vagy kezelői joggal - a költségvetésből juttatta önmagának, azaz népi tulajdont sajátított ki. A magyar nép által megteremtett közvagyon veédelmére való hivatkozással felszólítjuk a megyei tanácsot, hogy a lapot saját, azaz a megye állampolgárainak tulajdonába vegye vissza, az erre vonatkozó közjogi lépéseket haladéktalanul tegye meg. A lapot ugyanis a megye állampolgárainak lapjává kell tenni. Ez a megoldás nem állhat távol az MSZMP ideológiájától sem, hiszen a társadalmasítást a történelemben a kommunisták elsők között tűzték ki célul. Amennyiben a megyei tanács a köztulajdon védelmének, az egyetlen megyei lap tulajdonba vételének nem tesz eleget, illetve az MSZMP a lap birtoklásáról nem lenne hajlandó lemondani, kénytelenek leszünk megállapítani, hogy a megyei politikai fórumon való részvétel a hatalom részéről nem más, mint a már jól ismert időhúzó taktikázgatás, amely egyedül arra irányul, hogy a közvélemény és az ellenzéki szervezetek figyelmét elvonja a valós problémáktól. (folyt. köv.)
1989. augusztus 11., péntek 14:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|