|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
A FKgP megyei szervezetének vitaindító javaslata a mezőgazdaság szerkezetváltására (3. rész) (OS)
|
IV. A jövőben várható főbb üzemformák és szerepük Két alapvető tulajdonforma: az állami és a magántulajdon. 1. Állami gazdaságra kisebb nagyságrendben, speciális feladatokra továbbra is szükség lesz. - az állami tartalékföldeken átmenetileg bérlők és mezőgazdasági vállalkozók. 2. A magántulajdonú földeken: - egyéni, családi gazdaságok; - ,,kétlakiak,, , hobbykertészek; - kisszövetkezetek, társulások; - tsz-ek, szakszövetkezetek stb. A tsz-ek tevékenységének változása kívánatos. Egy részük a jó földeken tovább gazdálkodik, a többségnél azonban jelentős szerepváltozás várható. Tevékenységük súlypontja áttevődik: a termeltetés, mezőgazdasági szolgáltatás, feldolgozás, értékesítés, ipartelepítés stb. területére. (A gyakorlatban sokhelyütt máris így van). A szövetkezetek szakgárdájára az átalakulás igen nagy feladatot ró, de nekik is és az országnak is rendkívül fontos, hogy vállalják. Ha a nagyüzem monopolhelyzetét kihasználva ellenáll az átalakulásnak, úgy az még hosszú időre elodázódhat, esetleg meg is hiusulhat. Rendkívül fontos az egyéni gazdaságok és a belőlük szerveződő kisszövetkezetek, társulások nagyarányú elterjedése. A paraszti kisüzem kevesebb vegyszert használ, kevésbé terheli a környezetet. Belterjesebb lévén, munkaalkalmat teremt. A ,,maradék munkaidő,, jól hasznosul. Terméke olcsóbban kerülhet a piacra. Összegezve: hasznosabb a társadalomban, mint a nagyüzem. V. A mezőgazdaság viszonya a népgazdaság egészéhe. Félő, hogy a jelenlegi mezőgazdaság pénztőke hiányában rövidesen működésképtelenné válik. Kapja vissza a költségvetésből (legalább részben), amit az elmúlt időszakban elvontak tőle. Először a mezőgazdaságot kell talpra állítani, ez oldható meg viszonylag a legkisebb anyagi áldozattal. 1. Az eddigi eredmények alapján a mezőgazdaság áll legközelebb a világszínvonalhoz. 2. Munkahelyek létesítése lényegesen olcsóbb mint az iparban. 3. A viszonylag olcsó élelmiszer áttételesen az ipar versenyképességét is fokozza. (folyt.köv.)
1989. július 5., szerda 19:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|