|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Németh Miklós miniszterelnöknek (OS)
|
1989. június 1., csütörtök - Tisztelt Miniszterelnök Úr A Magyar Nemzet 1989. április 27-i száma közölte azon személyek névsorát, akiket Ön, az 1945-1962 közötti koncepciós böntetőügyek felülvizsgálatára létrehozott bizottságba, kinevezett. Alulírottak őszinte örömmel üdvözöljük a kormány döntését, mely népünk önismeretét erősíti, igazságérzetét elégíti ki, növeli a bizalom légkörét, fontos és elkerülhetetlen lépcsőfoka nemzetünk megújulásának, az óhajtott közmegegyezésnek. A kormány elnöke történelmi felelősséget vállal és kell, hogy vállaljon e bizottság tevékenységéért. Ennek tudatában meglepődve olvastuk a bizottság történész tagjai között dr. Szomszéd Imre nevét. Dr. Szomszéd Imre tevékenysége többrétűen kapcsolódik városunkhoz. Mint a balassagyarmati határőrkerület politikai osztályának parancsnoka, az 1950-es évek második felétől több történeti igényű művében foglalkozott városunk 1945 utáni eseményeivel. Munkái - véleményünk szerint - olyan történészi eszközökről, módszerekről, s főként szemléletről tanúskodnak, amelyeket egy letűnőben lévő hatalmi rendszer várt el az őt mindenkor és mindenben legitimáló történészektől, s amelyeket ma mind a közvélemény, mind pedig a történészek döntő többsége elítélő jelzőkkel illet. Városunk történetéről alkotott képe, az események, tények elfogult, koncepciózus összeszerkesztése és elhallgatása, a közeljövőben éppen általa rehabilitálandó áldozatokra tett minősítései, értékelései arról győztek meg minket, hogy dr. Szomszéd Imre személye nem nyújthat garanciát a rehabilitációs folyamat következetességére, teljességére. Tisztelettel kérjük miniszterelnök urat, hogy érveinket és véleményünket figyelembe véve dr. Szomszéd Imre bizottsági tagságát szüntesse meg. Kívánatosnak tartjuk továbbá a bizottság működésének társadalmi ellenőrizhetőségét, a rehabilitációs folyamat lehető legteljesebb nyíltságát. Tisztelettel: 22 balassagyarmati polgár és 15 balassagyarmati MDF tag (OS)
1989. június 1., csütörtök 12:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|