|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP KB ülése (6. rész) - Iványi Pál (5. rész)
|
Hozzáértő, dolgos parasztságunk van. Mindezt egy szakmáját jól értő agrárértelmiségi réteg vezényli, amely az ágazatban nemcsak a megélhetését látja, de elkötelezett támogatója a fejlődésnek. Az agrárlehetőségek kihasználása azonban korszerű ipari termékek nélkül elképzelhetetlen - jelentette ki az előadó. - Az élelmiszergazdaságot kiszolgáló hazai ipar és különösen néhány vállalata, jóllehet sokat fejlődött - különösen a szocialista és tőkés vállalatokkal kötött kooperáció révén -, de a minőségi igények kielégítésétől még elmarad. Az élelmiszergazdaság a hazai ipar egyik tartós, legbiztosabb piaca, ezért több figyelmet érdemel - hívta fel a figyelmet, majd arról szólt, hogy az ipar és a mezőgazdaság kapcsolata más összefüggésekben is fontos, hiszen már nagyon jelentős a mezőgazdasági üzemek ipari tevékenysége is. Az összes ipari termék 8-10 százalékát a mezőgazdasági üzemek állítják elő, de a gépiparban és a vegyiparban ennél jóval nagyobb a részarányuk. E jelentős termelőszervezet fejlesztése a vidék munkaerőgondjainak megoldásában, az elmaradott térségek felemelkedésében a jövőben is nélkülözhetetlen. - A nagyüzemi vagy kisüzemi ,,pártiság,, kérdéskomplexumára térve elmondta: a vitákban ezt egyes helyeken úgy értelmezték, hogy az MSZMP nem áll ki határozottan a nagyüzemek mellett, feladja a 30 éves eredményt, a világ által is elismert üzemi szerkezetet. Mások viszont úgy vélik, hogy az agrárágazat azért került válságba, mert a nagyüzemi szervezet idejuttatta. A kiút a nagyüzemek feloszlatása, a farmergazdaságok mielőbbi elterjesztése. E nézet hangoztatói nem az MSZMP színeiben, hanem inkább valamelyik más szervezet nevében terjesztik ezt a nézetet. E szélsőségtől elhatároljuk magunkat - szögezte le. - Azt is látni kell azonban, hogy nem vagyunk a jelenlegi üzemi szerkezet és a változatlan nagyüzemi szervezet hívei sem. Meggyőződéssel valljuk, hogy változatos tulajdonformák és üzemformák nélkül a magyar mezőgazdaság versenyképessége, alkalmazkodóképessége és hatékonysága nem javítható. - Olyan korszerű nagyüzemek kialakulását támogatjuk, ahol a vagyon működtetése és a munkaszervezet vállalkozáson alapul, ahol a bérérdekeltség erős tulajdonosi kötődéssel és gazdatudattal ötvöződik, ahol a szövetkezet vagy a vállalati vezetés van a kollektíváért és nem fordítva - jelentette ki. - Ennek kialakítását szolgálják és segítik a már elfogadott törvények és a munkában lévő tulajdonosi reform, valamint a föld- és szövetkezeti törvény. (folyt. köv.)
1989. május 29., hétfő 15:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|