|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF egri szervezetének nyílt levele Pozsgay Imre államminiszterhez (OS)
|
1989. május 26., péntek - Igen tisztelt államminiszter úr Azzal a kéréssel fordulunk önhöz, hogy sziveskedjék előterjeszteni: a kormány vizsgálja felül a megyei sajtóorgánumok tulajdonjogát és szerkesztési alapelveit. Mi nem kívánunk beleavatkozni a Magyar Szocialista Munkáspárt belső ügyeibe. Ebben az esetben azonban többről van szó, mint pártbelügyről: a demokratizálási folyamat felszín alatti aláásása és az egyetlen napilap dezinformációs tevékenysége a megye népének egészét érinti és veszélyes feszültségeket halmoz fel. Mi, az MSZMP reformköreivel egyetértve, a válságos helyzetből való kibontakozás békés útját kívánjuk minden erőnkkel szolgálni. A közvéleménynek a szándékos irritálása azonban a megyei pártapparátus részéről - ennek ellenkezőjét szándékszik elérni: olyan robbanást, amely esetleg diszkreditálja azt a jóirányú folyamatot, amely ebben a pillanatban az egész világ rokonszenvét bírja. Mi nem akarjuk, hogy Egerből és Gyöngyösből Jereván és Tbiliszi legyen. Kérjük, a kormány vegye ki a megyei sajtóorgánumok tulajdonjogát egyetlen párt birtokából és helyezze a Minisztertanács rendelkezési jogába; intézkedjék minden megyében olyan szerkesztő bizottság felállításáról, melyben minden bejegyzett politikai egyesülés képviselteti magát és gyakorolja a szerkesztőség fölött a felügyeletet. Addig is, amig egy új sajtótörvény megszületik, a megyei sajtóorgánumok olyan kormánylapok legyenek, melyek minden alkotmányos politikai irányzat számára biztosítják az információ lehetőségét. Amikor biztosítjuk Önt támogatásunkról és bizalmunkról, engedje meg ama meggyőződésünk kifejezését, hogy Ön tisztában van az információ és a tömegkommunikáció jelentőségével az egész magyarság érdekében szükséges folyamatok levezetésében. (OS)
1989. május 26., péntek 18:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|