|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az Ellenzéki Kerekasztal nyílt levele a helyi szervezetek megalakulásáról (OS)
|
1989. május 22., hétfő - Üdvözöljük a községekben, városokban, megyékben és a budapesti kerületekben megalakuló helyi Ellenzéki Kerekasztalokat Létrejöttük reményt nyújt arra, hogy tartóssá válik a független demokratikus szervezetek együttműködése, és a hatalmat birtokló párttal szemben ellenzéki tömegmozgalom jön létre. Feladatunknak érezzük az Ellenzéki Kerekasztalok országos fórumának megteremtését, a politikai és szervezeti alapelvek egyeztetése céljából, a lehető legrövidebb időn belül. Addig is amíg erre sor kerülhet, azt tanácsoljuk a helyi Ellenzéki Kerekasztaloknak, hogy alakítsák ki közösen képviselhető politikai álláspontjukat, és törekedjenek - helyi döntéshozatalra jogosult - kétoldaló tárgyalásokra az MSZMP bizottságaival. Javasoljuk a Kerekasztaloknak, hogy őrizzék meg szervezeti integritásukat, és ne hozzanak létre az országos politikai erővonalakat elhomályosító, egy máris kialakult megegyezés látszatát keltő új politikai intézményeket. Javasoljuk a helyi Kerekasztalnak, hogy a Hazafias Népfronttól követeljék helyiségeik átadását. Ne fogadjanak el anyagi támogatást sem a kormányzattól, sem a helyi tanácsoktól, amíg erről nem születik meegegyezés és törvény. Barátaink, üdvözlünk Benneteket Szabad, demokratikus Magyarországot Az Ellenzéki Kerekasztal szervezetei Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság Fiatal Demokraták Szövetsége Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt Magyar Demokrata Fórum Magyar Néppárt Magyarországi Szociáldemokrata Párt Szabad Demokraták Szövetsége és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (OS)
1989. május 22., hétfő 14:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|