|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél dr. Géczi István országgyűlési képviselőnek (OS)
|
1989. május 15., hétfő - Igen tisztelt Képviselő Úr Köszönjük, hogy őszintén és a legjobb tudása szerint válaszolt a kerületi demokratikus szervezetek kérdéseire. Örömmel láttuk, hogy az ország jelenéről és jövőjéről, a képviselői munka komolyságáról vallott nézetei felelősek. Felelősek a pártja és az általa irányított kormány iránt. Nézetei a vízerőműről, a munkásőrségről, a párttörvényről stb. nem a választói akaratát képviselik, sőt az elkerülhetetlen politikai, társadalmi változások irányítására is alkalmatlanok. Úgy gondoljuk, hogy annak idején az ország válogatottjának kapuját sokkal sikeresebben védte, mint ma a nemzet érdekeit. Mi már beláttuk, hogy a kitűnő sportemberből és sikeres tanácstagból nem lesz feltétlenül országos ügyekben is felelősen gondolkodó politikus. Tisztelt Képviselő Úr Bizonyára Ön előtt is ismert, hogy a napi egzisztenciális gondok - az Ön áldásos törvényalkotói tevékenysége következtében is - a lakosság energiáit felemésztik. Kérjük, tisztelje meg választóit azzal, hogy az országgyűlési képviselői mandátumáról önként lemond, ami lehetővé tenné, hogy egy tájékozottabb, politikai kérdésekben megfontoltabb országgyűlési képviselő foglalja el az Ön székét. Személye iránt maradunk tisztelettel: XV. kerületi Ellenzéki Kerekasztal (A FIDESZ, az FKgP, az MDF és az SZDSZ helyi szervezetei) (OS)
1989. május 15., hétfő 15:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|