|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
A Recski Szövetség felhívása az Ellenzéki Kerekasztal tagjaihoz (OS)
|
1989. május 12., péntek - A Recski Szövetség feszült figyelemmel kíséri az Ellenzéki Kerekasztal és a hatalmat a mai napig változatlan gyakorló MSZMP közötti tárgyalási kísérleteket. Mindkét fél, lényegében a szabad választások után összeülő és a többpártrendszer elvei szerint működő, parlamenti demokráciában látja a végső célt. A látszólagos közös cél ellenére a tárgyalások ismét megfeneklettek. Az ilyen megbeszélések nem is vezethetnek semmilyen eredményre, hiszen jelenleg az MSZMP még hatalmi pozíciióból tárgyal. De a tárgyalás eredményére az MSZMP-nek van nagyobb szüksége, mert harmincegynéhány év után szeretné már magát legitimizálni. Ilyen tárgyalási helyzetben, a látszólag gyengébb félnek, biztosítékokat kell kérnie arra nézve, hogy a pillanatnyilag erősebb fél tárgyalási szándéka valóban komoly. Éppen ezért az Ellenzéki Kerekasztal tűzze ki a további tárgyalások előzetes feltételeként a törvénytelenségek elítélését, a máig is fennálló kihatásainak felszámolását és az áldozatok teljes- körű, jogi, erkölcsi, anyagi, rehabilitációjának gyors és a független szervezetek által kívánt módon történő eredményes lebonyolítását. Látszólag ebben a kérdésben egyetértés van az MSZMP és a független szervezetek között, a megvalósítás módja mégis az ellenkezőjét mutatja. Hogyan lehet bízni - a törvénytelenségek elismerése után - a felülvizsgáglat ,,pártatlanságában,, , ha a felülvizsgálatot olyan személyek kezébe adják, akik vagy maguk is aktívan részt vettek a törvénysértések elkövetésében, vagy pedig ezzel kapcsolatbasn kifejezték egyetértésüket? Az MSZMP, illetve a kormány felismerhetné már: elsőrendű érdeke, hogy megszabaduljon ezektől a súlyos tehertételektől. Az Ellenzéki Kerekasztal pedig egészítse ki magát az áldozatok képviselőivel, és ezzel a visszafogott, de ugyanakkor határozott előfeltétel követelésével biztosíthatja az igazán eredményes és mindenki által várt megállapodást. Budapest, 1989. május 12. Recski Szövetség (OS)
1989. május 12., péntek 17:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|