|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (7. rész)
|
Török Sándor (Szolnok m., 13. vk.), a Jászapáti Nagyközségi ------------ Közös Tanács elnöke a lakossági közreműködéssel épülő tanácsi utak költségviseléséből eredő bizonytalanságok, illetve az adótörvények ellentmondásai, alkalmazási nehézségei tárgyában interpellált a pénzügyminiszterhez. A képviselő a közlekedési törvényben és a két adótörvényben foglaltakra utalva kifejtette: a magánszemélyek önkéntes útépítési hozzájárulása jelenleg nem minősül közműfejlesztési hozzájárulásnak, így nem érvényes rá az adócsökkentő kedvezmény, tehát a hozzájárulás összege a személyi jövedelemadóból nem igényelhető vissza. Interpellációja második részében azt sérelmezte, hogy amíg az országos közutakat építő és fenntartó közúti igazgatóságok az általános forgalmi adót visszaigényelhetik, addig a helyi tanácsok kezelésében lévő utak esetében ugyanerre nincs mód. Békesi László válaszában leszögezte: az önkéntes hozzájárulásra vonatkozó adókedvezményt, az ehhez kapcsolódó törvénymódosítást a jövő heti kormányülésre beterjesztette, így remélhetően e kérdés már a közeljövőben megnyugtatóan rendeződik. Az általános forgalmi adóra vonatkozóan azonban a miniszter megállapította: ez az adófajta lényegét tekintve nem szervezetekhez és tevékenységekhez, hanem termékekhez és szolgáltatásokhoz kötődik. A tanácsok túlnyomó többsége nem saját, közvetlen költségfelhasználásával tartja fenn az utakat, hanem költségvetési üzemein keresztül megrendeli más útépítő szervezetektől. Ez esetben visszaigényelhetik az általános forgalmi adót. Abban a szűk körben, ahol a tanács fizetett karbantartókkal maga végzi saját útjainak karbantartását, a megvásárolt építőanyag után az általános forgalmi adót nem lehet visszaigényelni. A képviselő az interpellációra adott válasz első részét elfogadta, az Országgyűlés pedig tudomásul vette. Az általános forgalmi adóra vonatkozó választ azonban sem a képviselő, sem a Parlament nem fogadta el, így az illetékes parlamenti bizottság foglalkozik majd a kérdéssel. (folyt.köv.)
1989. május 12., péntek 11:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|