|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Bős-Nagymaros - Rudé Právo (1.rész)
|
Prága, 1989. május 6. szombat (MTI-tud) - Csehszlovákia számára nem közömbös, hogy a magyarországi ellenzék politikai céloktól vezérelve a munkálatok leállítását követeli a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer magyarországi szakaszán - erről írt szombaton a Rudé Právo. A CSKP lapja célzott arra, hogy ha nem épül meg a létesítmény nagymarosi szakasza, Csehszlovákia jelentős mennyiségű elektromos energiától esik el, s ezért kártérítést kérhet Magyarországtól.
Az írás címe: ,,A dunai vízmű politikai összefüggései - ürügy a kormányellenes akciókra,,. Egyebek között kifejti: ,,A tájékozatlanság hihetetlenül kiterjedt és heves vitákhoz vezetett Magyarországon, végül kormányellenes akciókba torkollt, abba a követelésbe, hogy mondják fel a vízlépcsőről kötött nemzetközi megállapodást, ami közvetlenül érinti Csehszlovákiát is,,. A lap állítása szerint a magyarországi ellenzéki csoportok a közvélemény tájékozatlanságát kihasználva politikai céljaikra igyekeznek felhasználni a vízlépcsőrendszer ügyét. Mivel a készülő törvény nem tesz lehetővé népszavazást nemzetközi szerződésekről, most a parlamentre gyakorolnak nyomást, hogy saját hatáskörében állítsa le a vízlépcsőrendszer magyarországi szakaszán az építkezéseket - fejtegeti a cikk. A Rudé Právo azt írta, hogy ,,az ellenzék leegyszerűsített, demagóg jelszavakkal operál, amelyek vonzóaknak és rokonszenveseknek tűnnek, nem csoda tehát, ha a vízlépcső ellenzőinek sikerült mintegy százharmincezer aláírást gyűjteniük követeléseik támogatására,,. (Ez az első eset, hogy a csehszlovák sajtó a petíció aláíróinak számáról adatot közöl - A Szerk.) - Az ellenzék a vízlépcső problémakörében hatalmas esélyt lát - vélekedett az újság, és idézte a nagymarosi tanács nyilatkozatát, miszerint a vízlépcső ellen nemrégiben tartott tiltakozó demonstráció csak ürügy volt, s hogy az akció politikai tüntetéssé vált, amely a jelenlegi politika és a társadalmi rendszer ellen irányult. A Rudé Právo megjegyezte: ma nem lehet előre látni, vajon az ellenzéknek sikerül-e leállíttatnia az építkezést. Tény azonban, hogy a nagymarosi szakasz elhagyásával Csehszlovákia jelentős mennyiségű elektromos energiát veszítene és a bősi erőművet sem lehetne csúcsra működtetni. Nemcsak az ország megbízhatósága forog kockán, mint azt Borics Gyula magyar igazságügyi minisztériumi államtitkár mondotta, hanem a nem elhanyagolható összegű térítés is a kieső energiáért - tette hozzá az újság. (folyt.)
1989. május 6., szombat 15:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|