|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató az SZBT-ben a május 1-jei előkészületekről
|
1989. április 24., hétfő - Nem marad el a fővárosi dolgozók hagyományos felvonulása május 1-jén - mondták a rendezők nevében a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának vezetői hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon, ahol az ünnep előkészületeit ismertették az újságírókkal. Bálint Attila, a SZOT szóvivője ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az érintettek megkérdezése nélkül látott napvilágot az év elején az a közlemény, miszerint az idei május 1-jén nem tartják meg a felvonulást. Gál János, az SZBT vezető titkára arról tájékoztatott, hogy az ünnep formaságaival kapcsolatban a változtatás igénye már tavaly felmerült, ugyanakkor a főváros dolgozóinak, lakóinak többsége amellett szólt, hogy az idén is legyen felvonulás. Társadalmi, politikai életünk vezetői az idén a felvonulókkal együtt érkeznek a felvonulási térre, ahol nagygyűlést tartanak. A szakszervezeti tagság igényli, hogy ezen az ünnepen a szakszervezetek hallassák hangjukat, mondják el véleményüket a dolgozókat leginkább érintő kérdésekben. A nagygyűlésen Nagy Sándor, a SZOT főtitkára mond majd ünnepi beszédet, s felszólal Grósz Károly, az MSZMP főtitkára is. A Városligetben a fővárosi dolgozók hagyományos majálisára is sor kerül. Az ünnepség rendezvényeire a rendezők meghívták a különféle pártok és független szakszervezetek képviselőit is. (MTI)
1989. április 24., hétfő 10:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|